Zolnay László: Pénzverők és ötvösök a románkori Esztergomban (1965)

Esztergom piacán Velence, Kijev, Regensburg s a Rajnán-túli frank világ — Gand, Maastricht — távolsági kereskedői cserélik portékáikat.11

Azt, hogy milyen élénk itt a korai pénzforgalom s a pénzváltás — az írott adatokon túlmenően — mi sem mutatja jobban, mint a régészet jónóhány anyagi emléke. A régi esztergomi Latin város — a mai Belváros — területén számos korai középkori pénzváltó mérleg került elő.12 Ugyancsak a város területén került felszínre az a mintegy három-ezer magyar és délnémet dénárból álló pénzlelet (az ún. Graner Fund), amelynek elrejtése idejét az 1162. év nyarára helyezi a magyar kutató.13

A XI. század elejével kialakuló magyar pénz- gazdálkodás elterjedésében is lényeges szerepe volt azoknak a részben vallon, részben lombard-velencei eredetű latinusoknak, akik mind Esztergomban, mind Kelet-Európa más városaiban a magyar- országi márka-súly étaionját, a troyesi márkasúlyt honosították meg.14

A már I. László király III. dekrétumában említett Magyarországra és elsősorban Esztergomba telepedett latinusoknak egyrésze megállapíthatóan Rajnán-túli frank, vagyis vallon volt.15

Pénzgazdálkodásunk megszilárdításának — a latinusokon kívül — részesei voltak a II. Géza idején, 1160 körül Magyarországra — mégpedig Esz- tergom-Szentkirályra és Buda Felhévízre — telepített johanniták is. Ők — mint ez Domanovszky Sándor igazolta — nem csupán katonáskodással, betegek gyógyításával, de korai pénzügyietekkel s elsősorban a királynét illető vámharmincadok behajtásával is foglalkoztak.16 Évi taksájukat 1292-ig, Akkon elestéig, a rend Akkonban, majd Rhodoszban székelő nagymesterének, pénzben rótták le.17 [A johanniták első rendházainak hely- rajzát érdemes lenne, egyszer, egybevetni a latinu- sok korai települési helyeivel. Nagyjából a korai magyar városfejlődés és kereskedelem egyező gócait kapnánk meg. Mind a johanniták, mind a latinusok kereskedelmi centrumainkba települnek — Esztergom, a tatárjárás előtti Buda (a későbbi Óbuda), Székesfehérvár, Győr, Zágráb, Sopron, Eger, Pécs,

11 Pleidell A., i. m. 10—15.; Váczy P., A román és gót stílus kora. Magyar művelődéstörténet I. Szerk. Domanovszky S. (Bp. é. n.) 100.

12 A leletek az esztergomi Balassa Bálint Múzeumban vannak. Régebben római koriaknak tartották ezeket. Koruk meghatározása Méri Istvánnak egy, a Nemzeti Múzeumban őrzött, óbudai eredetű, Árpád-kori pénzveret- tel hitelesített mérleg meghatározása alapján sikerült. Méri I., FA 6 (1954) 107.

13 Király F., FÁ 7 (1955) 127 —140. — Az Esztergomban a múlt században talált, mintegy három ezer

darabból álló „Graner Fund” zömmel magyar, kisebb

részében nyugati (friesaehi hercegi, friesachi püspöki,

bajor, osztrák) ezüst vereteket tartalmazott. Javát bécsi

és berlini múzeumok szerezték meg. 1954-ben — Brenner

Ferenc esztergomi magángyűjtő hagyatékából — a lelet

305 veretét az esztergomi Balassa Bálint Múzeum részére

vásároltam meg (Z. L.). A pénzlelet elrejtése időpontját

Király Ferenc az 1162. év nyarára teszi. Egykori gazdájában v alamelyik — a regensburgi piaccal összeköttetésben álló — esztergomi távolsági kereskedőt sejti.

Nagyvárad; vagy megfordítva: azok a korai városaink izmosodnak XII—-XIII. századi kereskedelmünk gócpontjaivá, amelyekben a latinusok és a johanniták is megjelennek.]

De nemcsak a johanniták, hanem maga a magyarországi egyház is készpénzben teljesíti a Vatikánt illető évi taksát.

Az egyház készpénzszerzési törekvésére mi sem jellemzőbb, mint az, hogy noha az 1221. évi Aranybulla, majd az ún. Beregi eskü szigorúan tiltja a dézsmállak készpénzben való lerovását, az egyház — áthidaló megoldásképpen — pénzért bocsátja bérbe cultellusait, a tizedkerületeket. (1295-ben például Kuncz ispán budai polgár konzorciumot létesít a veszprémi püspökség budai dézsma-kerii- letének, egész Buda környéknek tizedbérletére s a veszprémi püspököt évi száznegyven márka ezüsttel elégíti ki18. így aztán a tizedbérlő, aki egyben borkereskedő is, terményt dézsmált, az egyház pedig mégis készpénzhez jutott.)

Néhány adatunk jellemzően világít rá arra, hogy pénzgazdálkodásunk kezdeti időszakában a királyi és egyházfejedelmi főváros, Esztergom, nyers és feldolgozott nemesfém dolgában, az ország leggazdagabb empóriuma volt.

1205-ben Aragóniái Konstancia, Imre király özvegye — ki utóbb II. Frigyes német-római császár felesége lett —, külföldre való távozása előtt, arany és ezüst-művű kincseit az esztergomi johanniták őrizetére bízta. A királyné műkincseinek értékét hetvenezer márkára becsülték.19 De nem volt csekély magának — a XIII. századig monopolisz- tikus — esztergomi pénzverőháznak nemesfém készlete sem. 1240-ben IV. Béla király a „camera apud Strigonium” készletéből évi száz márka ezüst fizetésére kötelezi magát a ciszterci rendnek.20 * * * Azt pedig, hogy az esztergomi polgárvárosban a latinusok milyen sok nemesfémet halmoztak fel, Rogerius mesternek a tatárjárásról szóló Siralmas éneke mondja el. („Fannos quoque et vestes com- busserunt in domibus infinitas, interfecerunt equos, aurum et argentum ad terram foder unt.’"11)

Az ekkor elrejtett — szegényesebb — értékek

14 Salamon F., Bp. Tört. 111 (Bp. 1885) 133.; Huszár L,, A budai pénzverés története a középkorban. (Bp. 1958) 13 — 15.

15 Székely, Oy., Wallons et italiens en Europe centrale aux XIe = XVIe siécles. Annales Universitatis Scientia- rum Budapestiensis. Sectio Historica, VI (Bp. 1964) 3 — i9.

16 Dnmanorszk'i/ S., A harmincadvám eredete. (Bp. J 916) 47.

17 Peiszig E., A jeruzsálemi Szent János lovagrend Magyarországon. (Bp. 1925) 49 — 50.; A Pauli Szent Vince leányai Esztergomban. [Knauz N., Ay. esztergomi szerzetesrendek története. (Esztergom 1865)] 21 — 62.

18 Gárdonyi A., Budapest történetének okleveles emlékei I. (Bp. 1936) 290.

19 Wertner M., Az Árpádok családi története. (Nagy- becskerek 1892) 373.

20 Knauz, N., Monumenta ecclesiae Strigoniensis I. (Esztergom 1882) 336.

21 Gombos, F. A., Cathalogus fontium históriáé Hungáriáé III. (Bp. 1938) 2085.