Zolnay László: Martsa Alajos munkássága - Fotóművészeti kiskönyvtár (1977)

HA RT SA ALAJOS

(ÍOOW)

A művész, akár költő, muzsikus, táncos, akár író, szobrász, festő, filmes vagy fényképező, bármi is a műfaja: kifejez, mond valamit. A maga alkotásával kettős, sőt hármas relációt teremt.

„Hármashangzatot” szólaltat meg.

Olyan hidat ver, amelynek három a pillére.

Ha tájat, ha társadalmi, azaz társasélet szülte látványt, s legkivált ha embert ábrázol (aki a mi számunkra mindezeknek tükre és kulcsa), a modell ábrázolatában már nemcsak tárgyát, hanem önmagát is kifejezi.

A mű viszony a modell és a művész között. De reláció kettejük — modell és művész — meg én magam, a szemlélő között is.

Modell, művész s én, a szemlélő — mi hárman vagyunk ama híd három pillére.

így az alkotónak az a szerepe, ami az ugrórúdé az átugrott patak két partja közt. Vagy a hídé.

Az alkotó benne van minden alkotásában. Önmagát objektiválja a modellban. A modellt viszont szubjektiválja a műben, önmagává formálja, magába issza.

Ha aztán a művész másik művészről alkot művet, akkor — a jó művészportréban — egyszerre két művésznek a szava is megszólal.

A modellé és az alkotóé.

Művész művészt modellál. Vesz is belőle, ad is hozzá — a magáéból! Esztétikai csomópont ez, valamiféle kettős produkció. Ahol mindkét fél egyaránt fontos.

Érdektelen embereknek nincsenek érdekes alkotásaik. Embereknek, akik korukat bekötött szemmel — vakok számára is biztonságos utakon — támolyogják végig, avagy élethossziglan szamárlétrákon botladoznak, legfeljebb eredményeik, sikereik vannak, de nincsenek alkotásaik.

Hagyatékuk lehet — hagyományuk soha. Gazdag érzelmi és élményanyag nélkül csak álművészek fércművei születnek. Gyáva embereknek csak papíron vannak hazug hőstetteik. Az alkotás hátterében ott lappang egyfajta heroizmus.

5