Zolnay László: Martsa Alajos munkássága - Fotóművészeti kiskönyvtár (1977)

szókratészi körébe vonja nemcsak a táj, hanem az ország sok-sok emberét is. Alkotómunkájában pedig ma, közel a hetvenhez sem tétlen. Ma is készít portrékat, emellett azonban visszatért azokhoz a nonfiguratív fotóművészeti kísérletekhez, amelyek már közel negyven éve foglalkoztatják. Ezeket a hol geometrikus, hol amorf képeit úgy alkotja meg, hogy erős villanylámpa fényével, lencse nélkül fényérzékeny papírra vetít bizonyos idomokat. Martsa fotó ilium inár iák na k nevezi ezeket a kompozícióit. A nonfiguratív jelzővel kapcsolatban pedig nyomatékosan utal arra: noha szemünknek talán fel sem tűnnek az így felidézett jelenségek, azok mégis vannak: egyszer mégiscsak léteztek a valóságban! Általuk a természet, a forma és a fény rejtett szépségeit tárja fel a művész. Ezek az alkotások a művész oeuvre-jében máig jelzik az érett alkotó mellett az örökké mozgékony, örökké kíváncsi kutató jelenvalóságát is.

Martsa Alajos emberi műve nem illan el a múló idővel. Sok művész csak neki nyílt meg, csak az ő lencséjének tárta fel legigazibb arcát.

Eperjes hajdani hősei úgy mondották:

— A mi csontjaink prédikálni fognak!

Martsa portréi is prédikálnak. Átkiáltják a múló időt. S messzi korokra viszik át a mi nehéz — és mégis páratlanul gazdag — életidőnknek tiszta, kristályos üzenetét. Egy korszakét, amikor az élet — a legkisebb emberé is — világtörténet volt. Egy korszakét, amikor akár a kulcslyukon át is mindenkihez beosont a nagy világdráma, a világtörténet.

S portrésorozata olyan alakokat őriz meg, láttat, akik ki is fejezték ezt az egyszerű-nagyszerű világot.

Ha röviden kéne jellemeznem Marisát, Illyés Gyula budai szoborversének egv sorát idézném. Ezt:

„Légy több annál, ami lehettél!”

Martsa Alajos több lett.

12