Jelentés az esztergomi Sz. Erzsébet jótékony-egylet 1896. évi működéséről (1897)
5 „A keresztség.“ (Stolcz Albán. Árpádházi szent Erzsébet élete.) Az 1200. években Magyarhonban II. Endre uralkodott. Nemcsak ő maga jámborul élt, hanem királyi hatalmát és gazdagságát templomok és keresztény intézmények állítására fordította, sőt életét is kész volt feláldozni, mert felette fáradalmas és veszélyes kereszthadat indított, a szentföldi keresztények felszabadítására. Neje, Gertrud, meráni herczeg leánya volt, ki Nagy-Károly ivadékából származott; a királyné testvére pedig volt a szent Hedvig. Ezen király jámborságát Isten avval jutalmazta, ami kér. szülék legszebb jutalma e földön: leánykája született, ki rendkívüli szentsége által eget, földet megörvendeztetett s most is megörvendeztet minden keresztényt, ki eme királyleány szép életét olvassa. Erzsébet — ez vala neve — 1207-ben Pozsonyban született, hol akkor laktak a fejedelmek. Sok városi ember, vagy urinép otthon keresztelted gyermekét, azt gondolva, hogy ez előkelő modor, pedig ez inkább a keresztény felvilágosultság hiányából ered, különben tudnák, hogy a földön legelőkelőbb ház, az Istenháza. Egy katholikus templomhoz képest, a legszebb palota, szánandó szegzug; mert palotákban laknak a nyomorult emberek, a halál táplálékai: templomban pedig az lakik, kinek adatott égen és földön minden hatalom, ki vére által nekünk a keresztség kegyelmét megszerezte. Ott időz a kirá- lyok-királya, Jézus Krisztus, emberi természetével együtt. A magyarok hatalmas királya templomba viteté gyermekét; hivő keresztény létére jól tudta, hogy a templom porta coeli, mennyország ajtaja, és azon hely, hol az emberi lélek a háromszemélyű Isten által megigazul örök és ideiglen tartó életre egyaránt. Olvassuk, hogy a gyermek járdalatilag, drága menyezet alatt vitetett a templomba. Istenem ! ki akkor húsz évre láthatott volna a jövendőbe, az keservesen zokogott volna az újszülött gyermeken; mily pompával viszik most a templomba és húsz év múlva távol a hazától, hideg téli éjszakán mint elűzött özvegy, szegényen öltözködve, gyermekeivel istállóban tölti az éjt, és 300 év múlva teteme, egyik utódjától, mint valami turkáló sertéstől, sírjából kihányatnak és megszentségtelenittetnek. Vajmi másképen tekintett mindezekre a gyermek őrangyala, ki jól tudta,