Javaslat Esztergom sz. kir. rendezett tanácsú város bel- és külgazdaságának emeléséről (1897)
14 Az 1894. évi XII. t. ez. 19. §-ának a legeltetést érintő része kötelességévé teszi a hatóságoknak azt is, hogy a legeltetésről szabályrendeletet alkossanak. Ily szabályrendeletünk nincsen. És ebből folyólag nem határozható meg, hogy a legelőterület arányához képest hány állat hajtható legelőre. A legelőre bocsátott állatok után a város legelőbért szed. Ez ellenőrizve nincsen s így hiányos; mert soh’sem tudhatjuk, hogy vájjon a legelőn járó állatok nagyrészeért fizet-e valaki legelőbért vagy pedig ugyanezért a pásztor csinál-e magának mellékjövedelmet. Hibásnak tartjuk azon eljárást is, hogy az előírásban kivetett legelőbér utólag szedetik be, minek folytán tetemes hátralékok maradnak vissza; ezeknek nagyobb része az idők folyamán behajtat- lanná válik, törölni kell s így a város itt is folyton károsodik. Legnagyobb hiba azonban az, hogy az állatösszeírást szobában végzik. Ez utóbbihoz nem fűzünk kommentárt! Ezen tehát szintén segíteni kell és pedig olykép, hogy a legelőre való bocsátás előtt a gazdák a legelőbérnek előre való lefizetésére köteleztessenek s amíg a követelésbe vett összeget le nem rótták : állataik a legelőre ne bo- csátassanak. Hogy pedig ez ellenőriztessék, a legkönnyebb megoldás az, hogy a befizetésről szóló és a pénztár által kiadott elismervény szövegében az is benn foglaltassák, hogy annak a nyáj pásztor előtt való felmutatása kötelező, esetleg ily értelemben egy külön szelvény adandó ki a félnek, aki azt az állat kihajtásakor a pásztornak átadni, utóbbi pedig azt megőrizni köteles. Itt még azt is fontos dolognak tartjuk, hogy az 1894. évi XII. t. ez. értelmében az állatok a legelőre való kihajtás előtt állatorvos által megvizsgáltassanak s a pásztor csak olyan állatot fogadhasson el a legelőn, amelynek megvizsgálásáról gazdája bizonyítványt bir felmutatni. E közlemény keretében lehetetlen a pásztorokról is meg nem emlékeznünk. A mint tudjuk a gazdasági haszonállatok őrzésére a város tart ugyan pásztort, de annak fizetése és járandóságai az érdekelt gazdaközönség vállaira nehezül. Ez a szokás amennyire czéltalan, annyira káros is, és ezt kiküszöbölni okvetlen szükséges. A pásztornak nálunk e szerint egy gazdája van ugyan, de az általa őrzött állatok számarányában annak mindenki parancsol. Fizetését, járandóságát rendesen soh’sem kaphatja meg ; mert abból a gazdák önkénye sokat elvon. Ha egy állat a legelőn megbetegszik, elhull, vagy bármi baja támad, a gazda a pásztort okozza (aki a legtöbb esetben hibátlannak bizonyul) és ennek következtében elvonja annak csekély fizetését. A fizetésnek-, járandóságnak beszedése a pásztor kötelessége. Ez tehát szolgálatának rovására e végből házalni kénytelen az egész éven át, minek következtében nyomorog, mert fizetését- és járandóságait nagy bajjal, akkor is több tetszés szerinti részletben kapja meg.
