Esztergomi Szent István Naptár az 1930. évre (1930)
48 tói remegő kézzel 5 is cipeli az édes terhet föl, föl a második emeletre, egy tágas terembe. Elől a szemináristák hosszú sorban, égő gyertyákkal, zsoltárt zenge- dezve. Az anatómiai termet már az előző nap szorgos apácakezek valóságos díszteremmé avatták. A terem egyik végében, drága bársonydrapériák között Don Bosco hatalmas képe. Alatta hosszú sorban nehéz karosszékek a hatóságok részére. A terem másik végében már látható a művészi kristálykoporsó, mely az azonosítás után átveszi Don Bosco földi maradványait. Föl is ért már a menet. A terem közepén helyezik el a ládát egy asztalkán. Elsőnek Monsignore Salotti beszél, a Szertartások Szent Kongregációjának főügyésze. „Tegnap délután abban a szerencsében részesültem, hogy a Szentatya kihallgatáson fogadott. Menjen el Turinba, mondotta Őszentsége, és biztosítsa Gamba bíboros urat arról, hogy nagy örömünkre szolgált az a nagy ünnepség, amelyet a mi jubileumunk alkalmából elrendelt. Montja meg a Szalézi Családnak, hogy osztozom örömében: az ő boldogsága az enyém is, az ő ünnepe az én ünnepem is.“ Befejezésképpen figyelmeztetett mindenkit, hogy fenntartott bűn terhe alatt szigorúan tilos az ereklyékből csak egy cseppet is elvinni. Most Monsignor Maritano, érseki főjegyző felolvassa az 191.7-ben megejtett első azonosító eljárás jegyzőkönyvét. Ezután a koporsó felnyitása következik. Mindenekelőtt kicsavarják a csavarokat, amelyek a külső ládára a vaspántokat ráerősítik. A szakértők mindent aggályos pontossággal megvizsgálnak, így hull le az első burok, s előtűnik a második láda. Ez még sötétebb színű. A szögek fején s a ládát körülszorító zsinór csomóin mindenütt ott látható az érseki pecsét. Nem csekély munkába és fáradságba kerül, míg a második burkot is lefejtik. Minden fej előre hajlik, minden szem tágra nyílik, hogy mohó tekintettel magába fogadja az első sugarakat Don Bosco arcáról. Végre ez is előtűnik. Az oltári ruhák, melyekben eltemették Don Boscot, majdnem teljesen megszenesedtek az idő hatása alatt. A jó atya mellén ott van még a feszület, lábainál pedig az okmányokat magában rejtő doboz. Az elöljárók és a hatóságok nem telnek be a drága ereklyék ájtatos szemléletével. Ezek a csontok, ezek a hamvak Don Bosco, a legdrágább kincs, amellyel a Szalézi Társaság dicsekedhetik. Mikor aztán felpattannak az ajtók, amelyeken hozzá lehet férkőzni az ereklyékhez, ember-ember hátán törtet be a terembe. Áhítat van a szivekben, öröm az arcokon, könny a szemekben. Végre átviszik a tiszteletreméltó holttestet egv másik terembe, s megkezdődik a tetem hivatalos megvizsgálása s annak jegyzőkönyvbefoglalása, hogy valóban Don Bosco holttestéről van szó. Közben leszállott az este. A drága kincs őrizetét a szemináristák éberségére bízzák. Másnap tíz órakor megkezdődött a szakértők munkája és eltartott egész nap, sőt átnyúlt a következő napra. Levették a holttestről az oltári ruhákat, aztán kiemelték a holttestet a koporsóból és egy nagy üveg-asztalra tették. Most lehetett csak valóban látni, hogy a drága tetem sokkal jobb állapotban maradt meg, semmint remélhették. Teljesen ép állapotban maradt meg azonban a nyelve, amellyel Isten dicsőségét annyiszor és oly eredményesen hirdette. A Szentatyának szánt ereklyegyüjte- ményt értékes selyemkendőbe göngyölték be, majd egy nem kevésbbé értékes faládikába zárták. Don Rinaldi rendfőnök szintén gazdag ereklyegyüjteményt kapott. A szakértő orvosok elvégezvén aprólékosan és lelkiismeretesen munkájukat: a testet néhai XV. Benedek pápa által ajándékozott drága művű misemondó ruhába öltöztették. így felöltöztetve üvegkoporsóba fektették, úgyhogy látható legyen majd tisztelői előtt a turini bazilika oltárán. 5. Boldoggáavatás. Don Bosco boldoggáavatásának ünnepsége minden várakozást fölülmúló fénynyel és ünnepélyességgel ment végbe. A nagy nap előtti estén esett, és Róma ege június 2-ának reggelén csodá
