Esztergomi Szent István Naptár az 1930. évre (1930)
46 szén bensőséges emberi részvét alapján nagyszerű és csodálatos eredményeket tudnának elérni a lelkek világában; feltéve természetesen, hogy készek megtagadni önmagukat, és hogy él szívükben az önfeláldozás öröme. Bizony sokan csodát tehetnének, ha meg lenne bennük az áldozatos élet akarása. Ha nem is érheti el mindenki az emberi lehetőségek teljét, valami jót mindenki tehet; kell, hogy erőt merítsen abból, amit maga körül lát, ha nyitva tartja a szemét; ha látja, hogy milyen ijesztő méretekben hódítja meg a bűn a lelkeket, ha látja, hogy az érzékiség milyen szemérmetlenül aratja diadalait, ha látja, hogy a hiúság milyen eredményesen öli ki főleg a fiatal telkekből az érzéket minden jó és nemes dolog iránt, és hogy uralkodik az emberek életén. A Szentatya mindenkit apostoli munkára buzdít, aki meleg szívvel tudja felkarolni Isten országának ügyét, és aki megérti az apostoli hierarchia jelentőségét. A Szentatya Don Bosco csodálatos életével kapcsolatban még egy rendkívül vigasztaló és megnyugtató gondolatot adott. Rámutatott az Úristen hűségére alázatos, kitartó és nagylelkű szolgájával szemben. Az Úristen nem tett annál vigasztalóbb és boldogítóbb Ígéretet teremtményeinek, minthogy hűséges lesz hozzájuk. Ez az egyszerű, alázatos, hűséges szolga fenntartás r nélkül tette le életét Urának kezébe. És ezért, noha a világ lenézte és megvetette, őt választotta ki az Úr arra, hogy szavát saját hangján harsogja bele a világba. Ma pedig megnyitotta sírját a szemünk előtt, egyetlen szavával elgördítette róla a nehéz követ, és feltámasztotta őt dicsőségben és ragyogásban. Éppen most támasztotta fel őt nekünk; azokon a napokon, amelyeket az Ő feltámadásának szentel az emberiség. Fidelis Deus in sancíis suis. Erre gondoljunk nagy erővel olyankor, amikor Isten munkát, megaláztatást, vagy áldozatot kíván tőlünk az Ő dicsőségére. Megmondta nekünk az Üdvözítő: — Qui con- fitebitur me coram hominibus, conjitebor et ego eum ante paírem meum. Azt, aki megvall engem az emberek előtt, azt én is meg fogom vallani az én Atyám előtt. Don Bosco életében és művében, melyben ma is tovább él itt e földön, hangos szóval állt az Úr mellé, és elismerte Őt az emberek előtt és íme, most Isten is elismeri és megdicsőíti szolgáját az egész világ előtt. Ezekkel a szavakkal fejezte be a Szentatya mélyen szántó, az isteni világosság fényében ragyogó szavait, és áldását adta Don Bosco fiainak, a Segítő Szűz Mária Leányainak, a Szalézi Munkatársaknak, mindazon intézeteknek és misszióknak, melyek az ő munkásságuk nyomán létesültek, valamint az összes jelenlevőknek és minden embernek, aki szívében őrzi Don Bosco hűséges szellemét. 4. Boldog Don Bosco felvétele. Ennek az évnek májusában és pedig 16-án emelték ki Don Bosco földi maradványait az enyészet helyéről, a Turin- Valsalicei sírboltból. Megható jelenet volt, mikor fiainak szeme elé kitették az ifjúság nagy nevelőjének és hőn szeretett atyjának koporsóját. Mikor leemelték a deszkakoporsó födelét, az áhitat és szent borzalom érzelmei futottak át a jelenvoltakon: a látnivágyó tágranyílt szemeket könnyfátyol borította be. Ismét meglátták azt a szent kezet, amely annyi áldást osztott szét, s annyi jót művelt az elhagyottakkal. Ismét megpillantották azt a tisztes főt, amelyben annyi nagy gondolat, annyi nemes eszme fogamzott meg. Ismét elnézhették azt a keblet, amely hetvenhárom évig élő ereklyetartója volt egy csodálatos, nagy, melegen érző szívnek, mely mindig készen állott minden emberi nyomorúság szolgálatára, minden fájdalom orvoslására, minden könny felszárítására, s amely oly hősiesen feláldozta magát a szeretet oltárán. Amikor 1888. január 31-én hajnali harangszóra dicső Boldogunk diadalmasan bevonult a mennyországba, az ő fiai és munkatársai mind egy szálig meg voltak győződve arról, hogy még látni fogják őt nemsokára az oltárok díszében. Azért arra gondoltak, hogy földi maradványait alkalmas helyen, a Segítő Szűz Mária bazilikájában fogják elhelyezni. Ámde a polgári törvények akkor azt meg nem engedték. Don Bosco porhüvelyét átvitték tehát Valsalicébe, a Szalézi Társaság egyik szemináriumába, s ott a platánok árnyé
