Esztergomi Szent István Naptár az 1929. évre (1929)

megint? — ugrott fel nagyot biccentve köszvényes sánta lábával, és hosszú sovány alakját kiegyenesítve kaján ábrázat- tal a karos ülőkéről.

— Hát kérem alázatosan, kegyelmes tábornok uram, bizony Tatán járt Kígyósi Pál, Bottyán strázsamestere, hogy Lajos Gergely lázadó ezredessel alattomosan tárgyaljon az esztergomi várkatonaság kurucokhoz való átpártolásáról és az önmaga hűtlenségéről.

— Az ördögvette gonosz fajta, ezt Bottyán ezedes tette? No, majd ellátom én a baját! Minden vagyonát el kell kobozni, ki kell dobni ezt a lázadót Esztergom városából! — ordítozta belepirosodva hosszas borotvált arca. — Ki a tanú erre ?

— Kovács Gergely feleségéhez bejáratos Juhász István közhuszár mondta el titokra az asszonynak, aki a strázsa- mesterrel Tatán járt.

— Majd kihallgatom; az őrséget oda parancsolom.

— Jaj, kegyelmes uram, még ne! — rimánkodott el-elcsukló hangon a tipegő kertész. •

— Ne beszélj, talán te is lázadó kutya akarsz lenni, János, a felséges Lipót császár ellen ?

— Dehogy, Isten ments, kezét csókolom, csak alattomosabban csináljunk mindent, kegyelmes tábornok úr! Fog ám egy kuruc jönni Esztergom falai alá por- tyázni, aki valójában Bottyánhoz üzenetet hoz. Ettől még több terhelő bizonyságot lehetne szerezni. Ezt a lovas hírhozót volna jó kelepcébe csalni. Ezt csípéssé el, kezét csókolom!

— Elfogatom; ez az én gondom! . . . Elmehetsz János, — fejezi be nyugod- tabban beszédét Kuckländer. — Azután szép virágokat nevelj a melegházban, különben deresre húzatlak.

— Dehát, kezét csókolom, Kovács Gergelynek egy kis pálinkára valót kegyeskednék adni, kegyelmes tábornok úr, — könyörög még lágy nyafogó hangon a züllött Kovács Gergely nevében György János.

— Most még nincs pálinka! Hasikerül a lázadás kiderítése, ha igaz, amit nekem mondtok, kap pálinkát rogyásig, — intézi el kicsinylő kézlegyintéssel a pálinka, 46

kérést a zsugori Kuckländer és vállánál fogva tuszkolja ki kertészét a szobából.

Amint csoszogó nehézkes léptekkel elmegy a kertész, a császári altábornagy nagyokat sántítva sétál fel és alá a szoba hosszában, és fönnhangon, ádámcsutkás torkát meg-megreszelve, gőgösen így gondolkozik :

— Elfogatom a zólyomi jómadarat, elfogatom a fölséges császár ellen alkudozó gaz ezredest. . . Elfogatom, . . . tönkreteszem, mindene az enyém lesz. Palota, házak, sörház, major, földek egy altábornagyhoz illőbbek, — csettent nyelvével megelégedetten. — Ej, gazdag leszek, ha elteszem láb alól innen ezt a vak magyar kutyát. . . Megállj áruló Bottyán! Várj te, betyár magyar! . . . — Szavai erős köhögésbe és krákogásba fulladtak.

Templom helyett börtönbe.

1704. évi április 18-a Bottyán János életének legsötétebb napja. A családi fészek békéjét, víg légkörét, gondtalanságát, a gazdag helyzet nyugodt élvezetét dúlta .fel, és semmisítette meg ez a nap Bottyá- néknál.

Nem is sejtette kényelmes palotájában, hogy Kuckländer sátáni fondorlattal súlyosan terhelő bizonyítékokat gyűjt ellene, hogy vérszomjas tigrisként ugor- hassék reá. Minden embernek akad jóbarátja, mindenkinek kerül áruló ellensége is. így szakadt Bottyán nyakába a baj, fejére a kétség, szívére a bánat.

Kuckländer éjjel-nappal a szentkirályi földek nádasánál figyelő őrséget állíttatott fel, hogy Tata felől érkező kuruc hirnököt portyázása közben elfogassa.

A várban reggelenkint vette át az őrségi jelentéseket. Mérgében botjának bütykös végével lökdöste a jelentő altiszt állát, dülledt szeme vérben forgott azért, hogy a kuruc portyázót nem kerítették kézre, mert ügyesen másfelé porolt el . . . De megnyugodott, sőt egy kis kaján mosoly futott végig halovány ábrázatán, amikor meghallotta, hogy Taller Richárd és Erdtl Mátyás császári gyalogos őrszem kileste Bottyán és a lovas kuruc kora hajnalban történt rövid beszélgetését. Lesz már tanúja! No meg Rácz Ilia dunai sajkás kapitánytól gróf Bercsényi Miklós