Esztergomi szegénygondozás. Beszámoló az 1929-ik évről (1929)
8 Az esztergomi szegénygondozás története. \ Irta: SINKA FERENC PÁl. Esztergomban a szegényügy iránt minden érdeklődőre nyomasztólag hatott az a tudat, hogy az ország első bíboros főpapjának székhelyén a közsegélyre szorulók ügye rendezetlen, a városi szegényházon kívül élő szegények és a koldusok vajmi csekély, vagy egyáltalában semmi gyámolításban sem részesülnek. A házról-házra való koldulás a városban szabály- rendelettel már három évtized óta tiltva van. Néhai Niedermann József volt rendőrkapitány 30 évvel ezelőtt társadalmi úton kereste a szegényügy megoldásának módját. Elég helyes úton járt, amikor az önkéntes adományokat a városban rendőreivel szedette be és a begyült összeget a szegények között szétosztotta. Ámde a havonként kijárultatott 20—30 fillér, legfőlebb 1 korona segély vajmi ke és kárpótlást nyújtott a koldulástól eltiltottaknak, az adományok beszedése sem volt tökéletes, a közönség adakozási kedve is egyre lanyhult, úgy hogy 3 év múlva a város pótadó utján volt kénytelen beszedni a szegényéé segélyezésére előirányzott összeget. Azóta a szegények segélyezése a városi péntárból történik, de mert a kijárultatott havi segély kenyérre is alig elegendő, az erre szorulók ujböl csak a koldúsbotot voltak kényszerülve kezükbe venni. A szegénység mizériáit a koldulás megengedése nem képes megszüntetni. Mert mig egyrészről az ajtó- ról-ajtóra való járás által a közönség van folytonos zaklatásoknak és a járványos betegségek tovább hurco- lásának kitéve, addig másrészről a kéregetés megengedése a legnagyobb ellentéteket váltja ki, annak eredménye körül. Egyesek az alamizsnát (mint az Esztergomban is történt) nem a tisztességes megélhetésükre,
