Varga Péter Dénes: Esztergomi régiségek és furcsaságok - Városunk, múltunk 2. (2015)

„Az a 900 ember, ki a Titanicon mint matróz, fűtő, hajófelügyelő vagy mint mechanikus eltávozott, mind Southamptonba valók. A város jelenleg a gyász és a kétségbeesés városa. És az asszonyok, gyermekek és öreg emberek, kik itt a Canut-Streeten a White Star-Line igazgatósági épülete előtt tolonganak, feleségei, anyái, fiai és apái azon szerencsétleneknek, kik már kiszenvedtek és az óceán hullámaiban nyugosznak. [...] Szobormereven állnak itt öreg asszonyok a nép közül. Anyák, kiknek izzóan csillogó szeméről látni, hogy éjjeli nyugalom még nem frissítette föl azokat. [...] S mialatt az órák múlnak, e szerencsétlenek ismét az utcákon barangolnak, a White Star-Line házától reménytelenül és csalódottan térnek a kis szobába, melyben apjuk, férjük, fiuk érkezését várják, s azután ismét el a partra. [...] Néma csend; csak suttognak, de oly benső- séggel suttognak s kérdeznek, halk hangjukban egy megtört emberi lélek teljes fájdalma remeg. De hiába kérdezősködnek, a hivatalnokok csak a fejüket rázzák s a kezükben lévő levelek közt idegesen lapoznak s elkerülik a zokogó asszonyok tekintetét."

Való igaz, a hajószerencsétlenség a legtöbb áldozatát a fedélközben utazók és a személyzet soraiból szedte, köszönhetően a megkülönböztetésnek és annak, hogy a hajón mindössze 20 mentőcsónak volt, ezek közül is akadt, amelyet összesen tizenkét menekülővel bocsátottak vízre, holott negyvenen fértek volna el benne. Ráadásul a csónakok teljes kapacitása 1178 fő volt. A

90