Varga Péter Dénes: Esztergomi régiségek és furcsaságok - Városunk, múltunk 2. (2015)
vallomást tett a rendőrségen. Pleváné nem emelt vádat a lány ellen. Ragaszkodott azon meggyőződéséhez, hogy a rombolást elhunyt férjének szelleme okozta. Annyi vitathatatlan, hogy az egész szellemhistória egy vélhetően idegbeteg lány zavaros kedvtelésévé zsugorodott. A rendőrség sem járhatott el az ügyben, hiszen feljelentő nem volt, és az özvegy nem is kívánt feljelentést tenni, mondván, hogy kitől kérjen kártérítést, a Jóistentől? A megoldásra végül Berényi Zsigmond főorvos talált rá, akinek javaslatára Tóth Rózsit a Vaszary Kolos Kórházba szállították. Ezzel a szellemek „munkálkodása" is megszűnt az akkor már országos hírnévnek „örvendő" házban, főként, hogy Rózsika azt is elmondta, milyen jókat mulatott az emberek hiszékenységén. A beismerő vallomás mögött nyilván ott keresendő a kórház csendje, a szenvedésekkel történő szembesülés és a kedvesnővérek szelíd szeretete is. A hírek és rémhírek mindenesetre jellemzőek. A lány vallomásában elmondta, hogy a spiritiszták magyarázatai olykor már vele magával is elhitették, hogy valami magnetikus erő működik benne. No de, amint szokták volt mondani, minden csoda három napig tart, a kedélyek elcsitultak, Rózsika szellemes történetét pedig hamarosan mindenki elfelejtette. 59