Varga Péter Dénes: Esztergomi régiségek és furcsaságok - Városunk, múltunk 2. (2015)

roz mindenkit, akit fiává fogad.« (vö. Péld. 3,12) [...] egyetlen fiát nagy szenvedéllyel szerette, mindennapos imáiban örökösen Krisztusnak és szűz Szülőanyjának szentelte", nagy bánatára elveszítette. Mert a „kiváló ifjú engedelmeskedve az örök végzés intésének, amelynek mindenek alávettetnek, az Úr megtestesülésének 1031. évében ezt a múló életet az örökre cserélte fel, csatlakozván a mennybéliek társaságához."

Szent Istvánt mélységesen megrendítette Imre herceg halála. Egyetlen örökösét veszítette el, mi több, az egyetlen olyan embert, akit alkalmasnak tartott műve folytatására. Imre herceg nem teljesíthette apja intelmeit, a trónutódlás ügye pedig kérdésessé vált. Ez volt az a pillanat, amikor a király lelkében gyökeres változás következett be. Ő, aki kezdetben tűzzel-vassal keresztelve csupán politikája eszközének tekintette az egyházat és annak tanítását, majd a példamutatás kedvéért buzgólkodott az imádságban, e mérhetetlen csapás súlya alatt mélyen vallásossá vált. Hét esztendő állt még a rendelkezésére, hogy a keresztény erények gyakorlását a tökéletesség szintjére emelje. ítéleteiben megbocsátóvá, a szeretet gyakorlásában példamutatóvá vált, ám Imre herceg halálát valójában soha nem heverte ki.

A krónikás szerint:

„Nem sok idő múltán betegségbe esett, melytől utóbb testében megfogyatkozott, s mivel a nyavalya hosszan tartó gyöngeséggel nehezedett rá, már a lábára sem tudott állni. [...] Mikor már

13