Varga Péter Dénes: Esztergomi régiségek és furcsaságok - Városunk, múltunk 2. (2015)

„Nomina sunt odiosa”

Ha van magyarországi település, amelyre igaz a latin mondás, miszerint „a nevek említése kerülendő", az bizony éppen Esztergomra igaz, bár kizárólag csak a 20. század második felének abban a bizonyos, joggal gyalázatosnak nevezhető negyven esztendejében. Akik azonban itt születtek, leplezetlen büszkeséggel vállalták és hirdették hovatartozásukat. De tudjuk, ismerjük-e városunk nevének eredetét, történetének kezdetétől? Az ifjak körében mindenesetre kevéssé. Ám mielőtt - a teljesség igénye nélkül - kalandozásba fognánk a nyelvészet útvesztőin, Csorba Csaba pontos leírása nyomán nézzük meg, hol is élnek valójában az esztergomiak.

Közép-Európa legfontosabb vízi útja, a Duna, Dévény sziklái alatt lép a Kárpát-medencébe. Néhány mérfölddel odébb több ágra szakadva érkezik a Kisalföldre, a Rába, a Vág, a Nyitra, a Zsitva és a Garam vizével gyarapodva hömpölyög a Pilis, a Visegrádihegység és a Börzsöny meredek hegyeinek ostromára indulva. A Duna-kanyar fordított L betűjét háromszöggé egészíti ki a betű két szárát összekötő hegyvonulat, maga a Pilis. Ez a háromszög olyan, mint egy természetes erődítmény. Az itt lakókat északról és keletről mindig is a folyó védte, nyugat és dél felől a hegyek. E dunai háromszög északnyugati sarkához közel épült Esztergom, ez a fiatal kőkorszak óta em123