Vimmer Imre: Esztergom szab. kir. város tekintetes képviselő testületéhez az 1900-1906. évet illető jelentése (1901-1907)

11 cül közvetlen az út mellett szorongott és a sz. misét végző papon kívül alig 'ogadhatott be másokat. Az építés költségére pedig az időközben felszaporo- lott alap elegendő fedezetet biztosított. A város közönsége a Jó Pásztor és Kálvária kápolnák elkészülte után rárta is, hogy ez a kápolna is rendeltetésének megfelelő karba helyeztessék, ;őt e czélra Niedermann Pál kir. tanácsos, városi képviselő úr 100 korona idományt is ajánlott föl. Ily körülmények között dr. Fehér Gyula városi plébános úr előterjeszté- ;ére, kinek ügybuzgóságát a fennebb megemlített kápolnákon felül a város :egyúri templomának díszítményei is hirdetik, elhatároztatott, hogy a kápolna a égi helyen, de alkalmasabb elhelyezéssel a szomszéd birtokostól megvásár- andó telken czéljának megfelelő terjedelemmel újból építtessék. Az egyház- negyei főhatóság készségesen adta meg az építéshez az engedélyt. Az építés, melylyel 7000 korona összegért Sinka Ferencz építőmester ázatott meg, 1902. évi augusztus hó 16-án vette kezdetét. Szeptember 8-án nár a kereszt ünnepélyesen elhelyeztetett az uj kápolna tornyán, s maga a tápolna az őszi időszak alatt egészen felépült. A belső felszerelés és a ká- )olna környékének rendezése a folyó évre maradt. A tiszta renaissence stylben újból épült kápolnát, mely ékesen hirdeti az ísök vallásos kegyeletét, a jelen és a jövő nemzedékek hasonló kegyeletébe íjánlja a város tanácsa. Egyebekben már most közéletünk kiválóbb mozzanatait képviselő testüle­tink tárgyalásainak időrendjében kívánván feltüntetni, mindenekelőtt meg kell itnlékeznem a Nméltóságú belügyminiszter úr által elrendelt pénztári és ügy- :ezelési vizsgálatról, melyet a méltóságos főispán úr közbejöttével Gunda holtán miniszteri számtanácsos úr teljesített. Ezen beható vizsgálat több rendbeli, addig kielégítetlen kívánalmakat és íiányosságokat tárt ugyan fel, többnyire oly szabályokhoz képest, a melyek :lőbb nálunk, de más városoknál is előbb életbe léptetve alig vagy nem is róttak ; egészben és nagyban mégis a lefolytatott vizsgálat azon megnyugtató tredménynyel végződött, hogy vagyoni hátrány a várost nem érte s az ész­éit számadási vagy vagyonkezelési hiányosságok és rendellenességek a város rára nélkül pótolhatók, a mint ez meg is történt. Főispán úr O méltósága ugyan- s a vizsgálat észleleteit rendelkezésekbe foglalva a szükséges pótlások végett riadta, utóbb pedig több ízben teljesített fáradságos jegyzőkönyvi eljárásban izemélyesen kérte számon, hogy eszközöltetett-e és miképen a kívánalmak cielégitése, illetve a hiányosságok pótlása, és ennek megtörténte felett mege- égedésének adott kifejezést. Az állategészségügy államosításával megtakarítani óhajtottuk a külön rárosi állatorvos fizetését olykép, hogy városunk állategészségügyének orvosi izolgálata az állami járási állatorvos által láttatott volna el. Rövid idei tapasz­Belügyminisz­teri kiküldött által teljesített vizsgálat. Állatorvos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom