Vimmer Imre: Esztergom szab. kir. város tekintetes képviselő testületéhez az 1900-1906. évet illető jelentése (1901-1907)
— 8 — Studinka Ferenc losonci lakos bejelentette, hogy a a város területén műzománc-gyárat létesít az esetben, ha a város az általa kért ingyen telket és egyéb kedvezményeket biztosítja. Mivel a város ipari- és gazdasági forgalma érdekében minden hasonló kezdeményezés pártolást érdemel, a város közönsége a kívánt feltételeket biztosította is, ajánlattevő azonban mindeddig nem jelentkezett s valószínű, hogy a gyár létesítésének pénzügyi akadályai vannak. Studinka Ferenc ugyanis — mint e helyütt jártában előadta — csupán szaktudással rendelkezik és vállalkozásához megfelelő tőke beszerzése úgy látszik eddig nem sikerült. Az őrhegyalji téglaház hosszú évek tartama alatt folyton bérletben kezeltetvén, bár a bérlők a karbantartásra szerződésileg kötelesek voltak, végre is elhasznált állapotba jutott olyannyira, hogy a kerületi iparfelügyelőség a rajta talált hiányok miatt benne az üzemet betiltotta, elrendelvén, hogy mindaddig, amig az égetőkemence kifogástalan állapotba nem hozatik, az üzemet folytatni nem szabad. A kemence szakértőileg megvizsgáltatván, kitűnt, hogy csak nagy költséggel helyezhető üzemképes állapotba és hogy az ideforditandó költségekre költségvetési fedezet nincs, minélfogva azok csakis aként fedezhetők, hogyha vagy a városi törzsvagyon (készpénz) vétetik igénybe, vagy pedig valamely alapból kölcsön felvétele végett tétetik intézkedés. Mindkét mód felette aggodalmasnak bizonyult azért, mivel a város anyagi viszonyai jelentékenyebb megpróbáltatásoktól lehetőleg kimélendők, s azért leghelyesebbnek bizonyult elfogadni Stern Márk bérlőnek azon ajánlatát, hogy az objektumot üzemképes állapotba helyezi az esetre, ha az akkor érvényben volt