Vitál István: Esztergom környéke (1932)

4

retséget, sőt barátságot is kötni. A Pilis beszél. Völgyei, magaslatai és forrásai tele vannak hangulatokkal, mondákkal, regékkel, történelmi emlékekkel. Nincsenek égbetörő örökhóval borított csúcsai, hisz maga a „Pilis 757 és riválisa a „Dobogókő“ is csak 700 méterre emelkedik a tengerszine fölé s mind a kettő kedves, virágos fensíkot alkot.

Omladozó várromok, hajdani sasfészkek sem emlékeztetnek az eltűnt, változatos történelmi korra, mint az elrabolt Vág és Garam völgyét szegélyező sziklacsúcsokon. Szelíd, üdítő erdők borítják a csúcsokat és parksétánynak is beillő gerinceket.

Zárt völgykatlanaiban nem találunk zöld vizű, feneketlen tengerszemeket sem, de annál több sötétszinű, óriásfejű, illatos ibolyát, gyűszű nagyságú gyöngyvirág füzéreket, tenyérnyi terjedelmű margarétákat, sárga, kék és fehér Íriszeket s remek törökszekfűket.

Zúgó, sötét, komor, mérföldekre terjedő fenyveseket is hiába keresnők. Csak kis, kedves, illatosító fenyőfoltok díszelegnek itt-ott. Évszázados cser, hatalmas sudarú, fényes levelű bükk és gyertyánok árnyékában pihennek a szelíd tekintetű őzek és amikor pompás színfoltokat kezd festeni az ősz, koronás szarvasbika terelgeti karcsú háremét a lankás hegyoldalakban.

Dübörgő vízesés sem zavarja az erdő fenséges csendjét. Helyette lágyan csörgedező patakok zenélik altató danájukat és kedvesen csacsog az erdők fiskálisa, a tarkatollú mátyásmadár. Az apró énekesek ezrei zengik nászda-