Vitál István: Esztergom környéke (1932)

11

csörgedezését. Végre felértünk a hágóra. A völgy hirtelen kiszélesedik. Baloldali dombos legelőn előtűnnek a feltárt romok. Romok, csaknem ezer éves falak maradványai. Hajdanában Pálosok imádkoztak és dolgoztak közöttük. Üveget fújtak, erdőt irtottak és szolgálták az Urat. Vájjon hány csalódásban összetört lélek találhatott itt megnyugvást? Hány kardmarkolathoz szokott kemény marok moizsolta itt az olvasó gyöngyszemeit? Hány harcizajban elfásult lélek talált itt üdítő megnyugvást? Ki tudna ezekre válaszolni? A lakók régen elporladtak, a falakat tatár, török és az idő dúlta szét. Az áhítat el- szállott a barátlakók leikével, de a munkának, ennek a mindent mozgató erőnek emléke megmaradt, hisz ebből kapta a község a nevét is : Huta s csak későbben lett Pilisszentlélek.

Amilyen szűk a völgy, olyan pici a falu is. Néhány ház, negvedfélszáz lakos a falu, nadrág- szíjnyi földek a határ. Kapu csak kettő van a faluban, az is az urasági épületen. A többinek nincs rá szüksége. Szegénységet mire kapu mögé zárni.

Amint nem zárják el pici portájukat, úgy nem zárkóznak ők maguk sem el az idegen elől. Szeretettel köszöntik azokat s készségesen szolgálnak útbaigazítással.

Hamar kiérünk a faluból, Néhány házikót kell csak elhagynunk és már is a falu túlsó, délkeleti végén vagyunk. A völgy felfelé halad és egy pompás, ferde fekvésű rétre vezet s elvész a Kétbükkfanyeregben. Hogy szép-e? Nézzék meg, de látva nézzék !