Gábris József: Emlékek és tanulságok. Az esztergomi népi kollégium története - Esztergomi Tanítóképző Főiskola Kiskönyvtár 7. (1986)

- 28 ­Annak ellenére, hogy minden területen való­ban lázas munka folyt,a kollégiumban, mint minden közösségben itt is voltak hibák, kisebb-nagyobb fe­gyelemsértések. Előfordult, hogy a választott vezető, esetleg a napos élt vissza hatalmával, vagy valaki a közösség tagjai közül vétett az előírt rend, a kiala­kult szokások ellen. Az előforduló fegyelmi ügyekben is választott testület döntött, melyet a kor szellemé­hez igazodva népbíróságnak neveztek, a vádat képviselő személyt pedig népügyésznek. A népügyész, aki a "törvényesség" őre szerepét is be­töltötte, terjesztette elő a "vádat", melynek alapján - a vádlott és a tanúk meghallgatása után - ítélkezett a bíróság. Az ítéletek ellen a kollégium közgyűléséhez, esetleg az igazgatóhoz lehetett fellebbezni, de erre igen ritkán került sor, mert általában mindenki elfo­gadta a döntést. A fennmaradt "népbírósági anyag" tanúsága szerint az alábbi fegyelemsértések fordultak elő: diáktárs bán­talmazása, a közösség gyűlésén, rendezvényein nem meg­felelő viselkedés, a naposi szolgálat felelőtlen ellá­tása, engedély nélküli hazautazás, kimaradás, reggeli tornán való meg nem jelenés, ellenszegülés a válasz­tott vezető intézkedéseinek, a közös élelem egyenlőt­len szétosztása, hatalomvágy, a szolgálattal, a vá­lasztott tisztséggel való visszaélés, a kollégium rendjének zavarása a tanulás ideje alatt vagy az esti takarodó után, élelem elsajátítása a közös szövetke­zeti ládából vagy annak be nem szolgáltatása, társak vagyonának szándékos, esetleg hanyagságból való rongá­lása, a közösség munkájától való igazolatlan távolma­radás. A kiszabott büntetést sem az egyén, sem a közösség nem tekintetre megalázónak, mert az esetek jelentős részében érezhető volt abban a segíteni aka­rás, a megtévedt társ jobb útra való térítésének a szándéka. A népbíróság ítéleteiben az alábbi kiszabott büntetések szerepelnek: hosszabb, rövidebb ideig tartó kollégiumi fogság, az udvar takarítása, favágás, éle-

Next

/
Oldalképek
Tartalom