Walter Gyula: Dr. Zádori János élete (1888)

Dr. Zádori János.

67

Hosszú, talán nagyon hosszú idő fog elmúlni, mig támad szellemi munkás, ki lelkének összes tehetségeit az övéhez hasonló kitartással, önzetlenséggel és lelkesedéssel fogja áldozni az irodalomnak.1

Páratlan szorgalmának és lankadatlan kitartásának főrugója — őszinte, tettvágyó hazaszeretete volt. Figyelmesebben olvasva müveit, lehetetlen észre nem venni, mily hazafiui érzelmek dagaszták kebelét, mily magasan lobogtak szivében azon vágy tüzének lángjai, hogy közremüködhessék a hazai tudomány fejlesztésén, a hazafias érzület szilárdításán és a nemzeti műveltség terjesztésén. Rajongó szeretettel függött a hazai nyelven és az irodalmat a nemzet legdrágább kincsének tekintette.2 Szilárdan meg volt u. i. győződve arról, hogy „amely nemzetnek nincs nyelve, nincs hazája, hanem csak — szállása“; hogy „a nyelv köti az embereket oly nemzeti családdá, melynek a politika vészei nem árthatnak.“ Hitte erősen, hogy az irodalom nemzetiségünk egyik rendithetlen védoszlopa és hogy „a tudományos emberfő mennyisége — a nemzet igazi ereje.“

Munkáit alapos, beható tanulmány, sok ismeret, terjedelmes olvasottság jellemzi. Azonban — a mi felett különben nagy számuk mellett nem igen csodálkozhatunk — meglátszik rajtuk bizonyos, helyenként az irálynak nem csekély rovásával járó gyorsaság, a melylyel készültek. Müveinek értéke mindazáltal épp oly becses és maradandó lesz, mint azon hatás, melyet lelkesítése, buzdítása és az irodalmi tevékenységre való ösztönzése, édesgetése által * 8

1 «Mennyit irt, mennyit dolgozott ez ember! . . . (t. i. Zádori.) Addig tanult, addig irt, addig munkálkodott, mig elsötétült körülötte.» Papok Lapja. 1885. évf. 35. szám.

8 «Zádori heves érdeklődéssel, sőt a nagylelkűség bizonyos nemével Ölel fel mindent, a mi e szó «magyar» alatt ismeretes, majd ismét felháborodással fogad minden botlást és emelkedett önérzettel utasít vissza bármily támadást ez ellen.» Magyar Korona. 1879. évf. decz. 8. szám.