Walter Gyula: Dr. Zádori János élete (1888)

20 Dr. Zddori János. Nagybecsű munkái hosszú sorának élén egy sz. beszéd áll, melyet a szeplőtelen fogantatásról szóló hitczikkely kihirdetéséért 1855. május 6-án or­szágszerte tartott hálaünnepély alkalmával Balassa- Gyarmathon mondott. A tartalomgazdag beszéd be­ható tanulmányra valló alapossággal, mély érzéssel és nemes lelkesedéssel tárgyalja a magasztos igaz­ságot. A kitűnő dogmatikus beszéd, valamint összes szent beszédei is mutatják, hogy azok készítésére sok szorgalmat és gondot fordított. Világosan fel­tüntetik szónoklatai valóban sokoldalú ismereteit, ala­pos tanulmányait, szilárd meggyőződését, gyöngéd bensőségét és eszmegazdagságát. Irályuk élénk, vá­lasztékos, de egyúttal könnyen érthető és világos. Meglátszik rajtuk, hogy szerzőjök fő törekvését oda irányította, miszerint meggyőzze hallgatóságát az igazságról és annak követésére indítsa. Gazdagon át vannak ugyan szőve a sz. atyák és nagytekin­télyű férfiak munkáiból vett idézetekkel, de nincsenek sohasem túlterhelve. A mindig kitünően választott idézetek csak virágszálak, melyek a szerző szép gon­dolataiból fűzött csokor élénk szinezetét kellemesen fokozzák. Kitűnő szónok hírében állván, ünnepélyesebb alkalmak felmerültével nem ritkán fordultak a kör­nyékről Zádorihoz azon óhaj kifejezésével, hogy az ünnepi beszédet az ő ajkairól szeretnék hallani. Ily meg­hívásnak köszönjük azon terjedelmesebb, tartalomgaz­dag beszédet, melyet 1863. április 19. Szécsényben tartott a japáni vértanuk tiszteletére. Nagy feltűnést keltett azon nemes hazafias ér­zelmektől átlengett, emelkedett beszéd, melyet i860, április 26. Balassa-Gyarmathon „a legnagyobb ma­gyar“ lelke üdvéért tartott gyász-istenitisztelet alkal­mával mondott. Minden során, nem! — minden sza­ván megérzik, mennyire át volt hatva Zádori hazája szeretetétől, mily tisztelet élt szivében azon gondvi-

Next

/
Oldalképek
Tartalom