Walter Gyula: Dr. Zádori János élete (1888)
«Certe si animus nihil praesentiret in pos- terum et si quibus regionibus vitae spatium circumscriptum est, eisdem omnes cogitationes terminaret suas, nec tantis se laboribus frangeret, neque tot curis vigiliisque angeretur, neque toties de vita ipsa dimicaret.» Cicero. Pro Archia. A legszomorúbb kötelességek egyike az, mely az elköltözöttek emlékének felújítását követeli. A legfájóbb kötelességek egyike ez, mert nem lehet teljesítenünk a nélkül, hogy fel ne szakítsuk a szív ama kínzó sebeit, melyeket rajta a halál kíméletlen kaszája ejtett. Azonban nem talán maga a halál képe, melyet a kegyelet adójának ily lerovásánál az elkerülhetlen való rideg ecsetével fest szemeink elé képzeletünk — azon erő, mely a tartozó visszaemlékezésnél a meghatott szív legbánatosabban szóló húrjait rezgésbe hozza. Nem! Hiszen, jóllehet borzalmas azon sötét ut, melyen a kérlelhetlen halál áldozatait az élők soraiból kiragadja, tudjuk, hogy végpontjánál az édes béke és igazi nyugalom azon hazája terül el, a mely felé földi zarándoklásunk egész tartama alatt törekszünk. Tudjuk, hogy a halál sötét útja tele van hintve oly
