Reusz József: Az esztergomi takarékpénztár ötven éves története 1844/5 évtől 1895 évig (1895)

tettek, mely uj váltó benyújtása mellett részletfizetések utján törleszthető. És e feltevés igazolást nyer az ily hitelezéseknél használt „sola váltóknak“ elnevezett nyomtatványokból, melyek sem külalakjoknál fogva, valamint azon körül­mény miatt, mert majdnem mindegyikén oly egyének is szerepeltek elfogadói minőségben, kik az akkor érvényben volt törvény értelmében szenvedő váltó­képességgel nem birtak. Ez okmányok tehát egyszerű adóslevelek minő­ségével birván, visszleszámitolásuk lehetősége is kizárt­nak volt tekinthető. Es e váltók bár elég gyakran maradtak rendezet­lenül, nem a váltóbiróságnál, hanem legtöbbnyire a sommás bíróságnál peresitettek. Noha tehát a választmány a váltóleszámitolási üzletet ismételten tanácskozásai és javaslatai körébe vonta, sőt e tekintetben az igazgatóknak a legmesszebb menő felhatalmazásokat adta, s ezt az 1872. október 17-én tartott ülésének határozata alapján a legterjed- tebben, különösen pedig a leginkább érdekelt kereskedői körökben közhirré tétette, mégis ez üzlet terén nagyobb élénkség nem fejlődhetett, minek természetes magyará­zatául szolgált az is, mert városunk sem kereskedelmi központ, sem nagyobb iparvállalatok telepe nem lévén, nagyobb kereskedelmi ügyletek kötésétől távol állott. ­A személyi hitelre alapitott pénzelhelyezési módok körül kiterjeszti figyelmét a választmány a hitel­Hitelegyletek alakítására kísérlet. 109 —

Next

/
Oldalképek
Tartalom