Számord Ignác: Az esztergomi r. kath. érseki kisdedóvónő-képző intézet értesítője az 1913-1914. és 1914-1915. iskolai évről (1915)

81

hatás nélkül s az eredménynek legfényesebb bizonyítékai voltak a hála könnyei. Végezetül a miniszteri biztos intézett megható beszédet, feltüntetve, mennyit köszönhetnek a növendékek az intézetnek s ebből kifolyólag ragaszkodó szeretetre buzdította őket az intézet iránt.

A második iskolai évet bezáró Te Deum végeztével szerény ünnepséget tartottunk június 21-én. A Himnusz elhangzásával az igazgató beszédet intézett a volt növendékekhez; beszámolt a két év alatt kifejtett munkásságról s annak gyümölcséről. Figyelmeztette őket, hogy az élet nehéz forgatagában csak vallásos, szilárd, becsületes jellemmel állhatják meg helyüket, épen ezért ne engedjenek magukhoz férkőzni semmi olyant, ami jellemességük megingatására vezethetne. Az igazi jellem a vallásosságon épül fel, ápolják tehát tovább is a hitnek az intézet által szivükbe ültetett virágát, hogy az gyümölcsöt hozzon. Becsüljék meg a fáradsággal szerzett oklevelet, ne engedjenek ahhoz semmiféle szennyet. Majd a jótevők s az intézet iránt tartozó hálára intette az óvónőket.

Ezután kiosztotta az okleveleket s jutalmakat. A Vaszary Kolos bibornok nevét viselő 135 koronás ösztöndíjat ismét Varga Irma kapta. Buchelt Erzsébet az énekben és hegedűjátékban tanúsított szorgalmáért a Bogisich Mihály püspök ösztöndíját nyerte el. Bezdek Rózát a Számord-féle 90 koronás ösztöndíjjal jutalmazták meg. Formender Paulina a takarékpénztár 40 koronás, Fazekas Mária a kereskedelmi és iparbank 20 koronás jutalomdíjában részesült. A többi kitűnő és jeles oklevelű óvónő a főkáptalan és más jótevők adományából pénz- és könyv-jutalmat nyertek szorgalmuk elismeréséül.

A távozó óvónők háláját mélyen átérzett szavakban Czaletka Mária fejezte ki az intézet igazgatója s tanári kara előtt. Megköszönte a két év alatt irántuk tanúsított jóakaratot s fáradságot. Amit a szónok nem volt képes szóval eléggé kifejezni, azt kisugározták a szemekben ragyogó könnycseppek, amelyek minden szónál szebben tanúskodnak arról a nagy ragaszkodásról, szeretetről, amely a válás pillanatait oly nehézzé tette.

A záróünnepség végeztével szárnyukra bocsátottuk az új óvónőket. Adja Isten, hogy az a féltő gondoskodás, az a nevelés, amelyben két éven át részesítettük növendékeinket, meghozza gyümölcsét, hogy megértve nemes hivatásukat, Isten dicsőségére és a haza javára munkálkodjanak az életben.

6