Rényi Rezső: Az esztergomi prímási kép- és meszet-tár s annak műirodalma culturtörténeti szempontból (1879)
4 mindenségben s közelebb vivén munkája közben a lelket az ős ideához, mely őszi hall» nul egységes és igy tökéletes, de mint ilyen forrása minden szépnek. Ha finom érzésre mutat a művészeti szép felismerése, s postulatumul áll a műgyűjtőnél, bizonyára finomul észlelt tspasztalati igazság marad az is, mit vele a szellemes francia iró egybefüz, a szerencse és idő, mert akár tárgyilag akár alanyi viszonyban nézzük is a dolgot, egy műgyűjtőnél, mondjuk műkedvelőnél — Amateur — valóban nélktilözhetlen követelmény - kép állnak, kivált ha a gyűjtő tisztában van a művészetnek tudományos és culturális fontossága felett. Lépjünk közelebb tárgyunkhoz. A szerencse tárgyilag véve, anyagi kedvezményeivel lássa el a2t, ki lelkesedésében az amateurök azon osztályát akarja gazdagitni, mely nem elégszik meg a szépnek, mint idegen tulajdonnak szemléiéiéből eredő gyönyörrel, hanem századoknak okulására szánt, tehát mélyebb indokból kiindu ó hevélylyel, meggyőződéssel mügyüjtemények alkotására szánja, el magát; mert ez alkotás, kivált napjainkban amint megköveteli a tudomány apparátusát, oly nagy anyagi áldozatokat is kíván, áldozatokat, melyek a szerencse áldásait maguk számára teljesen lefoglalják. Alaryilag tekintve sem oldja fel ettől szerencséje az ama- teurt, azon szerencse t. i., mely kiséri a kutatót, gyűjtőt, midőn fáradalmat nem ismerő kitartással keresi tárgyát, hogy a művészt századok poros hagyományai közül emelje ki,
