Walter Gyula: Az esztergomi főegyházmegye nyugdíj-ügye (1903)
12 hangzottak az óhajok, hogy a nyugdíjügy új alapokra tektettessék és a végellátási járandóságok a kor követelményei arányában emeltessenek. Szükségesnek mutatkozik a rendezés azon oknál fogva is, mivel a fentebb említett alapok a tetszésre hagyott mai hozzájárulás mellett még a jelenleg divó szerény nyugdíj-összegek terhét sem képesek viselni és abban a komoly veszedelemben forognak, hogy az évről-évre növekvő túlkiadások korábban vagy későbben teljesen ki fognák meriteni. Általános a meggyőződés, hogy azt a komoly veszélyt, a melyet a múlt évi 22.816 kor. 79 fill, túlkiadás elég világosan és szomorúan bizonyít, el kell hárítani; a súlyos bajt nem szabad orvoslás nélkül hagyni. A nyugdíjügy újjászervezése azonban nemcsak arra nézve nyújtana biztosítékot, hogy a hosszú időkön át gyűjtött alapok megmentetnének a kimerülés veszélyétől; hanem lehetővé tenné — ha nem is azonnal, de mindenesetre nem hosszú idő múlva — azon teljesen jogosult óhaj megvalósulását is, hogy a végellátási illetmények öszhangba hozathatnának a kor haladásával fokozódó szükségletekkel. E kettős czél elérésére kívánna szolgálni az a szervezet, a melyet a nyugdíj-intézmény az előttünk fekvő szabályzat elfogadása és életbe léptetése által nyerne. A szabályzat fő elvei a következő pontokban foglalhatók össze.
