Fődiné Handbauer Erzsébet: Az Esztergomi Érseki Boldog Margit Leánygimnázium tanári és ifjúsági könyvtárának története 1930-1948 (1985)
továbbra la tornaterem, szertárak ás speciális előadótermek nélkül maradtak* A második félévet már márciusban befejesték a légiriadók veszélyei miatt. Az évben egy alkalom mégis nyílt az ünnepségrei Árpádházi Boldog largitot szentté avatták. így megváltozott az iskola neve isx írseki Szent Margit leánygimnázium lett. A tanári könyvtár közös az érseki tanítóképzővel és polgári leányiskolával. A leánygimnázium részéről a gyarapodás 27 kötet» a beszerzésre fordított Összeg 630 P* Ez továbbra is a magas árak mellett teaz tanúságot! a beszerzési keret növelése nem tudta utolérni a pénz értékének csökkenését. Ebben az évben 12 folyóiratot Járattak a könyvtárba, de sajnos összetételéről ninosen adatunk. As ifjúsági könyvtár gyarapodása a múlt évihas képest több mint kétszeresére emelkedettt 120 kötettel nőtt as állomány. Ennek megfelelően nőtt a beszerzési keret ia 710 P- re. Jelentősen megnőtt az agy főre Jutó beszerzési összeg la 10 év után ismét 2 P fölé. A folyóiratállomány Jelentősen ősökként» mindössze ö folyóiratot Járattak» ezeks Kis Pajtás Nagyasszonyunk» Zássiónk» Ifjúság és Elet» Testnevelés, Mária Kongregáció» Néger gyermek» Utunk. A Testnevelés kivételével mind vallásos vagy nemzeti jellegű folyóiratok. Továbbra ia három "tagozatra" osztották a könyveket! kötelező olvasmányok» nem kötelező olvasmányok és vallásos müvek csoportjára. A könyvek használt«ágáról nőm tudunk adatokat» sem a kölcsönzési időről,6-*