Balogh Jolán: Az esztergomi Bakócz kápolna - Magyar Műemlékek (1955)
tott Olaszországba. 1512—13-ban Anconán és Loreton keresztül megjárta Rómát, ahol a pápai udvarban — nyilván mert ismerték művészet-szeretetét —, azzal kedveskedtek neki, hogy bemutatták az újonnan felfedezett antik szobrokat, a Tiberis folyam-istent ábrázoló csoportot és a Cleopatrának nevezett Ariadnét.8 A közvetlen olaszországi benyomások ellenére is azonban a jelek szerint elsősorban budai tartózkodása volt rá nagy és döntő hatással, mert bár Bolognában meg Ferrarában tanult, és Velencével meg Rómával a legközvetlenebb kapcsolatai voltak, mégis mecénási tevékenységében a toszkán-firenzei irány döntő módon érvényesült. Bakócz ebben mintaképét, Mátyást követte, — azt kívánta folytatni, amit a nagy mecénás-uralkodó Budán elkezdett. Mátyás király pedig rendkívül szerencsés érzékkel a renaissance legtisztább forrásából, Firenzéből merített. Budai palotája merőben toszkán stílusú volt, és ez az egész magyar renaissance művészet fejlődését megszabta.9 Bakócz építkezései ehhez a toszkán-firenzei irányhoz kapcsolódtak és azt fejlesztették tovább, éspedig az auctor nagyotakarásához, gazdagságához, hatalmához méltóan, valóban fejedelmi módon. Az eddigi adatok szerint Bakócz Tamás mecénáskodását egri püspök korában (1492—1497) kezdte meg, amikor a székesegyház kápolnakoszorús, körüljárós, új szentélyében a középső kápolnát felépíttette és a szentély építését befejeztette.10 Később érseki székhelyén, a nagymúltú Esztergomban (8. kép), művészetpártoló hajlamai teljes mértékben és pompázó gazdagságban bontakoztak ld. A királyi hatalom gyengülésével nemcsak a politikában, hanem a művészet terén is Bakócz vette át a vezetést. Esztergom úgyszólván az ország művészi központja lett, mely sokfelé irányítólag hatott. Bakócz alighogy bevonult új székhelyére, máris vizsga szemmel tekintett végig a vár épületein és serényen hozzálátott a romlások kijavításához meg az új építkezésekhez. Az első két évben végzett munkákról, valamint további terveiről ő maga ad számot 1499. dec. 12-én kelt körlevelében11: „Cum primum Ecclesiam hanc Strigoniensem... intrauimus... aciem nostrae considerationis ad hoc duximus, si quid tale esset, quod in ipsa Ecclesia nostra ac eius arce reparacioni dignum foret; circumspectis autem omnibus vidimus omnia penitus ad ruinam tendencia. Itaque. .. tecta Sacristie ipsius Ecclesie... cum no vis.... lateribus refecimus; dehinc turres et menia, domos, palacia et alia edificia eiusdem arcis .......intus et extra que omnia pene diruta erant, p ro maiori parte reparauimus........et alia..........reparare intendimus..............Item incepimus O rganum in ipsa Ecclesia nostra pro eius decore.... fiend urn; et preterea intendimus.......... fac ere unam turrim magnam in opposito Sanctuarij..........que erit in custodiam et munic ionem totius castri.” Valószínűleg ezidőtájt építtetett új szárnyat az ősi érseki palotához. Ennek kapuját angyaloktól tartott címere és „Dominus adiutor et protector meus” felirat díszítette12. Később, élete végén a szentgyörgymezei suburbiumban villát13 emeltetett és erre ugyanezt a jelmondatot tétette címerével14 együtt. Bakócz mecénáskodásának legjelentősebb alkotása az esztergomi régi székesegyházhoz Maria Annunciata tiszteletére épített kápolna, köznéven Bakócz kápolna. Ennek alapkövét 1506-ban tették le és 1507-ben részben be is fejezték. Bakócz élete főművének szánta, egyben sírhelyének és ezen keresztül örök monumentumnak. Éppen ezért minden módon arra törekedett, hogy a kápolna minden vonatkozásban a legszebb, a legtökéletesebb legyen. Mindenből a legjobbat, legdrágábbat, a legpazarabbat akarta, akár építőanyagban, akár felépítésben, akár felszerelésében. X. Leó pápa 1513-ban kibocsátott búcsúlevelében (4. kép) nem ok nélkül írta, hogy Bakócz a kápolnát „magnis expensis fundaverit“. Bakócz valóban minden elképzelhetőt fejedelmi bőkezűséggel ontott a kápolna céljaira, a drága márványtól és bronztól elkezdve, az aranyon, ezüstön, selymen, brokáton folytatva egészen a dúsgazdag birtokjavakig. Évtizedeken keresztül, úgyszólván a halála percéig a legszemélyesebb gondoskodásának a tárgya volt. Érthető, hogy büszkeséggel tekintett reá, hogy tulajdon művének érezte és ennek jeléül, mint a kápolna auctora15 megörökíttette nevét16 8 7.
