Balogh Jolán: Az esztergomi Bakócz kápolna - Magyar Műemlékek (1955)

Körülbelül az 1470-es évektől kezdve azonban egyre gyakrabban tűnnek föl olyan architektonikus szerkezetek, amelyek a Bakócz kápolna bonyolult és szigorú belső tagolásához vezetnek, azaz a pilléres-archivoltos és a pilaszteres-architrávos szerkezetek egybekapcsolásához. Az utóbbi motívum — mint láttuk — az 1460-as, 1470-es években a firenzei Cappella del Cardinale di Portogallóban és a nápolyi Cappella Piccolominiban már teljesen kialakult. Hátra volt azonban még a pilléres-archivoltos szerkezet kifejlődése és egybekapcsolása a pilaszteres-architrávos szerkezettel. Ez a monumentális és bonyolult formarendszer a kora-renaissance első szakaszából, Brunelleschinek és környezetének munkásságából teljesen hiányzik. Zártsága, súlyossága merőben ellentétes a korai művek szinte kötetlen egyszerűségével. Ez a szerkezet már a fejlődés későbbi szakaszának a megnyilvánulása, mely a XV. század legvégén és a századfordulón jelentkezik az erősödő antik hatás60 eredményeképpen. Először Leon Battista Alberti műveiben tűnik fel. Alberti Riminiben a San Francesco déli hosszoldalát61 pilléres árkádokkal képezte ki (1446-tól kezdődőleg). A firenzei SS. Annunziata tribunájában62 (1470—1477) pedig az architrávot hordó óriás pilaszterek között pilléreken nyugvó archivoltokkal kereteit fülkéket nyitott (129. kép). A pilaszteres-architrávos és a pilléres-archivoltos szerkezet egybekapcsolása — úgylátszik — itt történt meg először63 a késői római épületek hatására. Ugyanez a bonyolult szerkezet ismétlődik meg Alberti utolsó nagy művében, a mantovai San Andreában64 a nagy oldalkápolnák homlokzati kiképzésében (128. kép). Alberti azonban a San Andreának csupán a terveit készíthette el, korai halála után (1472) a kivitelezés Luca Fancellire maradt (1472—1494).

Alberti kezdeményezése után az erősödő antik hatással párhuzamosan ez a kettős, archi- voltos-architrávos szerkezet a XV. század utolsó negyedében egyre gyakrabban tűnik fel a toszkán építészetben.65 Simone Pollaiuolo detto il Cronaca ezzel az architektonikus szerkezettel építette fel 1475-től kezdődőleg a firenzei San Salvatore al Monte (S. Francesco al Monte) hosszhajóját66 (130. kép). Az id. Antonio da Sangallo szintén ismételten felhasználta az építkezéseiben, így például (131. kép) az arezzói S. Maria Annunziatában67 (1493—1555). Giuliano da Sangallo pedig már kisebb interieurök tagolására is alkalmazta, így a S. Maria Maddalena dei Pazzi (1480—1492) jobboldali hatodik oldalkápolnájában68 (1488), de szinte még kísérletképpen csupán az oltárfalon, továbbá a Santo Spirito nyolcszögű sekrestyéjében69 (1489—1497), itt azonban már köröskörül mindegyik oldalon (132—134. kép). A fejlődés az arányokban is megmutatkozik: a sekrestyében az archivoltok a S. Maria Maddalena dei Pazzihoz viszonyítva szélesebbek lettek, a pillérek alacsonyabbak. A sekrestyéhez a bejárattól jobbra kis kápolna (Cappella della Sacristia della famiglia Barbadori 1490-—1492), vagy másként tribuna csatlakozik (135—136. kép). Kicsiny tér, mégis ez az utolsó és leglényegesebb láncszem abban a hosszú fejlődési sorban, mely a Bakócz kápolnához vezetett. Benne előttünk áll az esztergomi kápolna teljes rendszere, mind az alaprajz (134. kép), mind a felépítés (136. kép) tekintetében. Finoman tagolt görög keresztalakú alaprajzán a keskeny oldalszárnyak befelé forduló derékszögben találkoznak. A belső tér egyes szárnyai pedig pillérekre helyezett archivoltokkal fülkeszerűen vannak kiképezve és ezeket a fülkéket ismét architrávval összekötött pilaszterek keretezik. A Santo Spirito sekrestye-kápolnája a legközvetlenebb előzménye a Bakócz kápolnának. Az egész formarendszér az alaprajztól a felépítésig készen áll benne. A Bakócz kápolna azonban mégsem utánzata, hanem igen jelentős és kitűnő továbbfejlesztése. Benne az egész formarendszer sokkal tisztábban és tökéletesebben van kifejtve és megvalósítva. Az arányok szélesebbek, nyugodtabbak, a felépítés a végsőkig logikus. A vonalak szigorúan egymásra vannak vonatkoztatva, sehol semmi űr vagy lazaság. A lunetták kerek ablakai nem szabadon lebegnek a mezőkben, mint a sekrestye-kápolnában, hanem feszesen illeszkednek bele az ívhajlás és az architráv közé70 (70. kép). A sarokpilaszterek elhelyezése is — amely különben a Rossellino-féle megoldást követi — sokkal nyugodtabb.

31