Klinda Irma: Az édes anyához. Gyermekei neveléséről. (1906)

17

fák árnyas lombja, a kert és mező virágszőnyege, a csörgedező patak s a repkedő, csicsergő madarak mind a jó Isten adományai a mi örömünkre, fia öröm éri a családot, vagy a gyermeket magát, gondja legyen rá az anyának, hogy örömét a gyermek a hála érzelmével tudja összekapcsolni. fia pedig valami baj vagy csapás áll elő, az anya adjon példát a szelíd megnyugvásban, a jövőbe vetett hitben.

Oda kell törekedni mindig, hogy a gyermeknek vérévé, lelkének legédesebb tulajdonává váljon a hit, a remény és szeretet, melyek csak jóvá, bízóvá tehetik az embereket, az elfásulástól megóva őket. Ismerek kiváló férfiakat, kik anyjuk emléke iránti kegyeletből a megszokott gyermekkori imát ma is olyan meghatólag mondogatják el, mint hadjan. Bizonnyal szeretettel ragaszkodnak hozzá, mint kedves emlékhez s valószínű, hogy szenvedéseikben sokszor volt az már enyhítőjük. Hiába okos, tudós, gazdag valaki, hit nélkül nem lehet egészen boldog s az örömet bizonyára csak felében, a szenvedést pedig tízszeresen érzi, hacsak „sorsa“ van, de Istene nincs. Vallás nélkül a léleknek nincs igazi szárnya.