Gábris József: Az alma mater dicsérete (1992)

hírré tenni, hogy az 1915/16. tanévre szüneteltetik a képzést, nem vesznek fel új növendékeket. A júliusi tanévzárón még senki sem gondolt arra, hogy ez bekövetkezik, hogy 650 diploma kiadása után megszűnik az intézet, pedig valójában ez történt még akkor is, ha ezt a mai napig sem mondta ki senki, mert hivatalosan csak szüneteltették. Az épületet a világháború után sem kapta vissza, mert hadiárvaházat rendeztek ott be.

Az igazgató és a megmaradt tanári kar évtizedekig bízott az újrakezdésben. Mindannyian megmaradtak állásukban. Egy 1925. január 25-én kiadott igazolás szerint az igazgató és a még élő két nevelő fizetésüket az érseki uradalomtól kapták. E jogi helyzet a későbbiekben sem változott. Ezt egy 1933. július 16-án kelt folyamodvány és az arra született intézkedés is tanúsítja. A folyamodvány címzettje a katolikus főtanfelügyelőség. Ebben az alábbiakat olvashatjuk: „Mint az esztergomi Érseki Kisdedóvónőképző Intézet igazgatója iparkodtam az intézet könyvtárát gyarapítani úgy, hogy az több mint 3000 kötetből állott. Megvan a Pallas és a Révai Lexikon is. Jelenleg egyiküket sem használják. Arra kérem a főtisztelendő főtanfelügyelői hivatalt, szíveskedjék megengedni, hogy a Révai Lexikon ideiglenesen - addig, míg az óvónőképző intézet ismét meg nem kezdi működését - a Szent Anna templomi lelkészség könyvtárába kerüljön, s a lelkészi hivatal használhassa.”

Hogy a kellő pillanatban való újrakezdés nem csupán az igazgató vágyálma volt, azt a beadványra érkezett válasz is bizonyítja: „afőtanfelügyelői hatóság készségesen megengedi - olvashatjuk -, hogy az ideiglenesen szünetelő esztergomi római katolikus óvónőképző könyvtárából a Révai Lexikont a Szent Anna lelkészség használja. A könyvtárban szabály- szerű beadvány helyezendő el, amelyben a lelkészi hivatal a lexikon használatbavételt igazolja. Viszont a könyvön hivatalos jelet kell alkalmazni, amely bizonyítja a könyvnek az óvónői könytárhoz tartozását."

A következő esztendőben Számord Ignác elhunyt, az intézmény majdnem végleg elfelejtődött.

Legközelebb 1948 őszén a már államosított leánytanítóképzőben hivatkoztak az óvónőképzés helyi hagyományaira. Rosta József megbízott igazgató augusztus 30-án szülői értekezleten bejelenti, hogy beadvánnyal fordult a vallás és közoktatásügyi miniszterhez, melyben indítványozta, hogy a leánytanítóképzőt szervezzék át óvónőképzővé. Ekkor hivatkozott arra, hogy a városban hagyománya van az óvónőképzésnek, no meg azzal is indokolja kérését, hogy a környező bányavidéken egymás után nyílnak az óvodák, oda pedig óvónő kell.

A logikusnak látszó terv ekkor nem valósult meg. Hasonló sorsra jutott az 1949 júniusában és az 1950 májusában tett kezdeményezés is.

Végül 1951 szeptemberében indult a városban ismét óvónőképzés, a tanítóképzéssel egy igazgatás alatt, de természetesen külön tantervvel, hároméves képzési idővel. 1953-ban önálló lett, külön épületbe is költözött (Béke tér 18.). Igazgatója Csiszár Albert. Önálló mintaóvodája is létesül. Tanulói a környékbeli falvakból érkeznek, sok köztük a bányászgyerek.

Az újrakezdés nem volt hosszú életű. 1954 őszén már nem vehetett fel elsőéveseket. 1955 februárjában visszaköltöztetik a tanítóképző épületébe. 1956 nyarán - 76 - diploma kiadása után másodszor is megszűnt városunkban az óvónőképzés. Alig telt el azonban egy évtized, az 1960-as évek végén egyes területekről óvónőhiányt jeleztek. Ezek után 1970 őszén most már felsőfokon, kétéves képzési idővel, 25 hallgatóval ismét megindult a taní42