Gábris József: Az alma mater dicsérete (1992)
2. SZ. MELLEKLET Felsőfokú tanítóképző születése Esztergomban Ahhoz, hogy a társadalom bármely intézménye kellő súllyal, tekintéllyel rendelkezzék, ahhoz az adott történelmi komák megfelelő tartalmi színvonalat kell képviselnie és azt kiszolgáló megfelelő szervezeti kerettel kell rendelkeznie. Igen gyakran a másodlagos elem segíti vagy akadályozza egy adott kor által követelt tartalmi munka megvalósítását. Különösen vonatkozik ez az oktatási intézményekre, ahol mindig az elkövetkező évtizedek számára nevelik a felnövekvő nemzedéket. A mindennapi munka eredményei csak évtizedek múlva jelentkeznek a társadalom életében, éppen ezért tartalmi és szervezeti vonatkozásban tulajdonképpen előbb kell jámiok sok egyéb intézménynél. Ezt a pedagógia művelői idejében felismerték, ezért fogalmazták meg már 1848-ban azt a követelésüket, hogy a hazai tanítóképzés főiskolán folyjék. A hivatalos álláspont évtizedekig (egy évszázadig) szigorúan ragaszkodott a képzés középiskolai szintjéhez, de a köz- oktatásügy gondolkodói - ha részkérdésekben eltérően is - mindvégig a felsőfokú képzés mellett törtek lándzsát. A huszadik század elejére két álláspont kristályosodott ki. Az egyik szerint a négyéves középfokú tanítóképzést továbbra is fenn kell tartani, s azok végzett növendékeiből kell kiválasztani a két évfolyamú felsőfokú tanítóképző hallgatóit. A másik csoport radikálisabb megoldást sürgetett, a képzést érettségire épített felsőfokú intézményben tudta elképzelni. A tanítóság mindkét elképzelést kezdettől fogva támogatta, hiszen bármelyiknek a megvalósulásától nagyobb társadalmi megbecsülést és alaposabb szakmai tudást remélt. Az első világháborút követő forradalmi események alatt a Magyarországi Tanítók Szak- szervezete és a Szocialista Szakszervezetek Közgyűlése is a tanítóknak felsőfokú intézményben való képzése mellett tört lándzsát. Ezen jogos igény megvalósulása azonban még váratott magára. A második világháború után az átszervezés kérdése újult erővel vetődött fel. Megvalósításának lehetősége az 1950-es évek közepére teremtődött meg. Ekkorra már nyilvánvalóvá vált, hogy a tanítóképzés fogyatékosságait nem lehet tantervi és állandó szervezeti reformokkal, de a régi keretek közt megoldani, helyette a megoldásra gyökeres változást kell keresni. A megoldást illetően most is a már előbb említett két álláspont között kellett választani. Végül is a középfokú képzésre épülő önálló felsőfokú intézmények felállítása mellett döntöttek. A tanulmányi időt kezdetben kettő, majd három évben határozták meg. Országos Tanácsadó Bizottság alakult, melynek feladata volt a várható történelmi jelentőségű reform előkészítése. 1957. december 23-án tárgyalta az akadémia programjaival kapcsolatos legáltalánosabb tartalmi és szervezeti kérdéseket, majd az elkészült tantárgyi programokat véleményezésre küldi szét a tanítóképző intézeteknek. Az esztergomiak 1958. február 27-én készült felterjesztésében az alábbi olvasható: „a tantestület véleménye szerint szükség van az egyes tárgyak programjának a jelenleginél jóval nagyobb mérvű összehangolására... Egyben az a véleményünk, hogy az elméleti anyag túlteng a gyakorlati ismeretek, szempontok rovására. Az általános iskola és a tanító- képzés szempontjai nem érvényesülnek kellőképpen.” A nevelőtestület készült a felsőfokú intézményben végzendő munkára, pedig még el sem 32
