Kubovich Ignác: Adatok Esztergom szanálásához - Kapcsolatban a helyi gazdasági viszonyokkal (1931)
— 83 — hold földterület termőképessége 25—100 százalékkal fokozódott, amelynek az adóképessége is 25— 100 százalékkal emelkedett, amely adótöbbletben már ezideig az Állam többszörösen megkapta azt a pénzösszeget, amit most az Esztergom és Tát közötti árvízvédelmi-sánc elkészítéséért fizetni fog. Az állam úgy is kénytelen a munkanélküliek részére munkaalkalomról gondoskodni, ilyen munka- alkalomnak vélem én az eszter- gom-táti védsánc elkészítését. Nem szükséges egyebet tenni, mint felhívni az állam figyelmét Esztergom város súlyos károsodására, amely a vizszabályozás révén érte. Az esztergom-táti védsánc megépítése szükségessé teszi a szent- jánosi folyó és a zsidódi folyó torkolatához egy egy belvíz levezető szivattyú felszerelését és egy állami folyammérnöki állás rendszeresítését. A folyammérnök feladata lenne a Duna medrét az ebedi védtöltés- től kezdve Budapestig kotrógéppel rendbentartani, hogy a Duna medre 6*