A Szent István királyról nevezett esztergomi ősrégi papnevelő intézet hittudományi főiskolájának értesítője az 1896-97 iskolai évről (1897)
AZ INTÉZET BELSŐ ÉLETE, i. A lelki élet ápolása. A papnevelésnek főfeladata ív hivatással érkező növendéket Krisztus Urunk képmására átalakítani, Krisztus Urunk szellemével betölteni, Krisztus Urunkkal egyesíteni úgy, hogy méltóképen mondhassa az apostollal: élek, de már nem én, hanem Krisztus él bennem. A papnövendéket Isten szemeli ki és elhelyezi a papnevelő intézetben, hogy elmenvén, gyümölcsöt teremjen. (Ján. 15, 16). De e gyümölcsöt csak úgy fogja meghozhatni, ha Krisztus Urunk szivébe van beoltva, aki önmagáról mondta: „Én vagyok a szőlőtő, aki én bennem marad és én ő benne, az sok gyümölcsöt terem.“ (Ján. 15, 5.) Intézetünk ezért felhasználja s alkalmazza mindazon eszközöket, melyek a növendéket Krisztus Urunkhoz kapcsolják s az életszentség, a papi tökéletesség magaslatára emelhetik. A szolid, evangéliumi aszketikus képzésnek, melyet a lelkiigazgató dr. Prohászka Ottokár vezet, főbb tényezői a következők: a) Az ima. A növendékek közösen és hangosan végzik el reggeli imájukat, az esti imát azonban a lelkiismeretvizsgálatiül együtt csendben mindenki önmaga végzi. A szt. olvasót minden szombat este és a bold. Szűz ünnepeit megelőző estéken közösen mondják el. A legfontosabb imamód, az elmélkedés, kiváló ápolásban részesül. A lelki vezetés föképen azt törekszik elérni, hogy ez imamódot a növendékek megkedveljék s abban teljes jártasságra tegyenek szert. Naponkint a reggeli ima után, fél órán át elmélkednek a IV.
