Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)
nagy reformátora fellépett ellene. Gergely pápa összegyűjtette az akkor ismeretes - mintegy szentesített - egyházi énekek szövegeit, s tökéletesíttette azt a neumatikus hangjegyírást, amelyet a bizánciak görög betűk jelzéseiből alakítottak ki. Gergely pápa énekkincsének - a cantus gregoriánusnak - két csoportja, kétféle előadási módja volt. Az accentuson a gregoria- num a pap éneklését érti. Nem más ez, mint éneklő hangon elmondott prózai szövegmondás; a Miatyánknak, az Evangélium textusának énekelt előadása. A másik előadási mód, a concen- tus a mai napig élő egyszólamú egyházi ének volt. A concentus az énekkaroknak, a kórusoknak kedvelt előadási módja. Az ÍRHATÓ HANG - A HANGJEGYÍRÁS I. Gergely pápa (vagy a neve mögé rejtőző frank scholák egyike) az éneklés módjának reformján - és az új skálarendszerek megteremtésén-kívül megjavította, továbbfejlesztette a hangjegyírást is. A hangok lejegyzésére egyre nagyobb szükség lett. Hiszen új és új - egymás nyelvét nem ismerő - népek váltak keresztény- nyé. Az egyházi dalokat már nem lehetett szájról szájra szálló ismeretként továbbadni, tanítani. A hangoknak rögzítésére, kótaszerű feljegyzésére szolgáltak az úgynevezett neumák. Ezek a görög ritmikai és hangsúlyozási jelekből Bizáncban fejlődtek át hangjegyeink ősévé. A neumák azonban még korántsem voltak hangjegyek. Ezek a jelek szorosan a szöveggel haladtak, s a kezdetben csak felfelé, a hang megemelésére mutató, figyelmeztető jelek voltak. Arra figyelmeztették az énekest: a melódia feljebb száll vagy lejjebb süly- lyed-e. 73