Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)

ránk sugározásán, majd a Hohenstaufok szicíliai udvarának művelődési csatornáin át Európát elérte volna az ókor nagy hagyatéka, Bizánc volt az antik műveltségnek s az antik zenének nagy transzmissziós állomáshelye.

írásbeliségünk hajnalának görög emlékei, XII. századig virágzó görög püspökségeink és görög monostoraink, bizánci ötvöskincseink, bizánci eredetű koronáink s a XIII. századig közhasználatú bizánci aranypénzeink egyaránt arra jogosítanak, hogy a bizánci zene hatását is joggal feltételezzük ezekben az időkben.

Mezey László mutat rá a kolostoroknak a költészetre s a zenére gyakorolt jótékony hatására. Szinte logikai örömmel emeli ki Bizánc hangját akkor, amikor megállapítja: Dunapentele névadójának, Szent Pantaleon XI. századi alapítású kolostorának legrégebbi lakói is - csakúgy, mint a veszprémiek - görög apácák (begine Grecales) voltak.2!1

S ennél az egész témánál szerfelett elgondolkoztató az, hogy a Rómát Bizánctól elszakító nagy schizma csak 1074-ben - tehát hét évtizeddel keresztényi királyságunknak kezdete és harminchat esztendővel Szent István király halála után - ment végbe!*0

A XI. század elején - amikor a magyarságot keresztény hitre térítették, számos népnek művelődési hagyománya ötvöződött össze a keresztény közösség művelődési kincsével.

De ugyanakkor, amikor ez a sokféle hagyomány egybetorkollott, megindult a művelődési kincsek differenciálódása is. Ennek során pedig a zene műfajai is egyre differenciáltabbá váltak.

»

35