Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)

Elmondása szerint dalaikat részben magános dalosok - affajta pusztai rapszodoszok —, másrészt énekkarok dalolták tábortüzeknél meg esti pihenő idején a falvakban.

Éneküket húros hangszereken kísérték. A hallgatók pedig tapssal követték az énekek ütemét.

Mindennél értékesebb azonban — az avarokat amúgy gyűlölő — Theophylaktosnak egyik megjegyzése. O mondja azt, hogy az avarok énekeit az őket környező szlávok is ismerték, átvették.'7

Itt jegyzem meg, hogy Fehér Mátyás Jenő kutató - részben a Theophylaktos-féle információra támaszkodva - analógiaképpen úgy véli: az avaroknak az ógermán költészetre is számottevő hatásuk volt.'*

Régészeti emlékeik közül hadd idézzük fel a jánoshidai avar kettős sípot! Kiváló zenetörténészünk, Bartha Dénes értékes tanulmányt szentelt e kérdésnek.'9

Pusztai muzsika a mongoloknál

A hunokra meg az avarokra vonatkozó zenei leírásokat mintha csak másolnák azok az utazók, akik a XIII. századi tatár birodalmat látogatják. Érdemes felidézni pár sorukat! Még akkor is, ha ezek az említések (csakúgy, mint az eddigiek) a zene szempontjából merőben üresek, formálisak.

S érdemes felidéznünk e képeket, mert bizonyos, hogy a magyarság elei is ekképpen muzsikáltak.

A franciaRubruk írja 125 3-5 5. évi tatárországi útinaplójában: „. . . a kumiszt mindig benn tartják a házban, a bejáratnál. Mellette áll a kobzos hangszerével. A mi lantjainkat és hegedűinket

3°