Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)

in lyra decantant. . . ”)24 (Vannak ugyanis muzsikusok és hegedűsök, akik a hősök tetteit az asztalnál lant kíséretével anyanyelvükön éneklik el. . .)

Ki mások lennének ezek a magyar énekmondók, mint azoknak ivadékai, kiknek „dőre dalait” Anonymus annyira lekicsinyelte? De krónikáink is megemlékeznek egyes történeti eseményeknek — Zách Klára tragédiájának, Konték megöletésének, Tari Lőrinc pokoljárásának - a nép ajkára kerüléséről.2’

Ide számíthatjuk a Mátyás megválasztásáról írt dalocskát is.

Marzio Galeotto (1427-1497) egyébként - a hosszú időn át Mátyás udvarában élő itáliai humanista - bizonyos meglepődéssel emlékezik meg nyelvünkről és dalainkról. És mivel Galeotto megállapításait zenetörténeti szempontból máig sem méltatták, érdemes azokat felelevenítenünk.

Narni szülöttét, a reneszánsz páduai és ferrarai egyetemének diákját, majd tanárát - Galeottót - a magyar nyelv sokat foglalkoztatta. Feltűnt neki nyelvünknek - az itáliaihoz képest - fejletlen volta. (Ennek megítélésére ő maga megpróbált vállalkozni, ám több éves magyarországi tartózkodása ellenére is csak igen felületesen sajátította el nyelvünket.)26 Mint jeles írástudó: azonnal felismerte a magyar nyelv, a beszélt nyelv leírásának nagy nehézségét. Szemébe ötlött a pontozás, ékezetelés nagy változatosságának szüksége, s a hangsúly értelemadó szerepe. A magyar nyelven való írás annyira bonyolult - mondja -, hogy a magyar szavaknak latin betűkkel való leírása sokszor vissza sem adhatja a valódi kiejtést és ennél fogva a kellő értelmet sem.27

S ami a temérdek itáliai nyelvjárással ellentétben feltűnik Ga- leottónak, az az: Magyarországon „a nemesek és a parasztok ugyanazzal a szórenddel, egészen egyformán beszélnek, ugyanaz a kiejtésük, ugyanaz a szókincsük, ugyanaz a hangsúlyuk”. Cso285