Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból (1977)
A nagyváradi iskola emlékanyagához fordulunk. A muzsikát a XIII-XIV. századig tisztán előéneklés útján tanították. Mihelyt azonban a hangjegyírás elterjedt, „in choro” megkövetelték a hangjegyolvasás elsajátítását! Nagy szó ez akkor, amikor magának az egyszerű betűvetésnek is csak a kezdetén vagyunk. (Mezey László mutatott rá arra: az 1276. évi budai pápai inkvizíció anyagából kiviláglik, hogy Árpád-házi Szent Margit - V. István király leánytestvére, a szigeti dominikána — ugyan már forgatott énekeskönyvet, de csupán olvasni tudott, írni nem.) A váradi káptalan a kántor - illetve a szukcentor — zenetanítói munkáját konkrét módon körvonalazza.42 Eszerint a szukcentor a scolarisok énektanítását úgy végzi, hogy az a vasárnappal kezdődő liturgikus hét zsolozsmáinak „cantus”-a leírásával történjék. Ennek a leírásnak időpontja péntek délután, a vecsernye végeztével következik be. Nagyobb ünnepek előtt már két nappal az ünnep előtt megkezdődik a késő délutáni — nyilván az éjszakai órákba vesző — munka. Az előéneklés és a szöveg diktámene most már párhuzamosan folyt. Ennek az oktatói-tanulói munkálkodásnak írott eredményei a kurzív írással és notációval írt „használati” antifónás és graduále-könyvek. (Ilyen a leleszi antifonále, a patai graduále s részben talán ide kapcsolódnak az újonnan felfedezett XV. század eleji több szóla- mú felvidéki emlékek.)45 Az egyszerű gregorián ének mellett a XIV. századtól egyre inkább terjed az érseki, püspöki és káptalani iskolák énektanítási tananyagában a több szólamú ének — a cantus figurális — is. A Szalkai-féle tankönyv - az 1480-as évek Sárospatakjáról -, de meg a XV. századi pálosok egyik statútuma is, egyezően azt mutatja: a-schola maior színvonalán álló-pataki oskolában éppen úgy tanítottak zeneelméletet, s megköveteltek bizonyos 102
