Esztergomi Egyesületek alapszabályai, 21 db aprónyomtatvány (1837-1917)

Jelentés az Esztergomi kath. Legényegyesület 1904. évi közgyüléséről

7 súlyt helyezünk arra, hogy az ifjúságban édes magyar hazánk iránti szeretetet ápoljuk és fejlesz- szük, mi az egyesület vezetőségének a jövőben még kedvesebb feladatát fogja képezni. Jelentésem elején említett intenzivebb műkö­dés hiánya főleg az önképzés terén mutatkozott. Az elmúlt évben nem alakíthattuk meg az »Ön­képző szakosztály«-^ mert az ifjúság egy jelen­tékeny része folytonosan elégedetlenkedett, a fennálló rend ellen minden lehető alkalommal tüntetett, mig végre az alapszabályok módosítása után az egyesület kötelékéből kilépett. Az önképzés eszközévé tehát főleg a könyv­tár lett, a mely ma már a fokozottabb igényeket is kielégítheti, valamint a szépirodalmi, heti és szaklapok. A lefolyt évben a következő lapok állottak a tagok rendelkezésére: Alkotmány, Uj Lap, napilapok; Vasárnapi Újság, Zászlónk, szép- irodalmi folyóiratok ; Herkó Páter tréfás hetilap ; Esztergom, Esztergom és Vidéke hetilapok; Ka- tholikus szemle, Hitterjesztési Lapok. Néplap, Ma­gyar Ipar, Betegsegélyző és még néhány szaklap. Örömmel jelzem azonban már most, hogy a folyó évben annál nagyobb lendülettel kezd működni az »Önképző szakosztály« s a jövő közgyűlésen, reményiem, becses eredményekről fogok beszá­molhatni. Az elmúlt 1903. évben 7 választmányi, 1 rendes és 1 rendkívüli közgyűlést tartottunk. Ez utóbbin ünnepeltük egyesületünk 40, illetőleg újjá­szervezése óta 10 éves fenállását. Méltóságos elnök urunk fényes megnyitó beszéde, továbbá a ritka évforduló alkalma diszgyüléssé avatták ez össze­jövetelt. Ez alkalommal adtam elő egyesületünk 10 éves történetének vázlatát. E közgyűlés egye­sületünk történetében egyébként is fontos és em­

Next

/
Oldalképek
Tartalom