Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)

19-20. századi művészet

Omnis creatura significans Miután a nuncius beszentelte a kápolnát, Fischer-Col- brie Ágost mondott beszédet, ezt követte Drexler An­tal spirituális ünnepélyes szentmiséje, amelyen a nö­vendékek Perosi: In honorem B. Caroli c. miséjét éne­kelték. A szentmise után a rektor fogadást adott. Az új kollégiumot a király 1901. március 9-én meg­látogatta Széchenyi Miklós rektor, Bergmann József vicerektor, Drexler Antal spirituális, Mössmer József prefektus jelenlétében. Erre az alkalomra meghívást kapott Czigler Győző építész, és Angyalffy Erzsébet művésznő Vörösvárról. Az uralkodó megtekintette a felsőbb évesek lakószobáit, tantermeket, ebédlőt, be­tegszobát és végül a könyvtárat, ahol a növendékek várták.44 Ányos Arisztid köszöntötte a vendéget ma­gyar nyelven, azután átvonultak a kápolnába, ahol a növendékek Bogisich Mihály: Nagyasszonyunk, ha­zánk reménye c. himnuszát énekelték. Bécs város magisztrátusa 1913-ban új utca elneve­zések felől rendelkezett, így a Waissenhausgasse he­lyett az utca Boltzmanngassera változott a házszám érintetlen hagyása mellett.45 Később, 1916. május 19- én telefonvonallal is rendelkeztek, ennek a száma is­mert: 13,219. Az első világháború idején a növendékek fürdőszo­bájában a berendezések tönkrementek, a kályhák ki­égtek és a cinkádak összehorpadtak. A szénfűtést nem tartják jónak, sem egészségesnek, ezért gázt szándé­koznak bevezetni, és kisebb melegítéshez a konyhában gáztűzhely beállítását tervezik. Azonban 1917/18 telén sem lehet gáz, hiszen kőszénhiányra panaszkodtak és hideg a tél, a növendékek nem tartózkodhatnak a cel­lájukban, hanem a nagyobb termekben, amelyeket fű­teni tudnak. A világháború után érdemleges javítás az épületen 1925-27 között történt a vallásalap terhére. 46 A külső tatarozást és a központi fűtést ekkor hely­reállították. A belső renováláshoz a vallásalap ellen­őrző bizottsága ekkor nem járult hozzá, az későbbre maradt. A második világháború alatt Bécs sokat szenvedett a bombázásoktól, a kollégium környéke is. Maga a kollégium, csodával határos módon egyetlen gránát ta­lálattal vészelte át ezeket az éveket.47 A központi fűtést 1941. január 4-től megszüntették, a növendékeket kö­zös hálóterembe költöztették, ahová szenes kályhákat állítottak be. 1942/43-ban a tönkrement központi fű­tést meg tudták javítani, de csak a leghidegebb napo­kon működtették. A légitámadások következtében 1944. szeptember 10-én a bérházak ablaka, tetőzete is megrongálódott. 1944. október 15-e után lefoglalták az intézet épületét a Bécsbe telepített magyar hadikór­házak orvosai és személyzete számára, majd hivatalok, miniszteri kirendeltségek vették igénybe az épület nagy részét, amelynek következtében a növendékek a félemelet 3 szobájába költöztek. 1945. április 10-én orosz katonák jártak a Boltzmanngasseban, de nem szállásolták be magukat. A következő napok egyikén érte gránát találat az épületet. Május elején minden idegen elhagyta az intézetet, így a pazmaniták teljesen birtokba vehették a kollégiumot. A háború következ­tében szerencsére csak a tetőzet és az ablakok rongá­lódtak meg. A háború után, az intézet épülete több renováláson és átalakításon esett át. Az épületet 1958/59-ben át­építették, majd az 1970-es és 1990-es években kívül­ről és belülről felújították. A Pázmáneum renoválásá­hoz és modernizálásához a bécsi egyházmegye 2 mil­lió schillinget adott, amelyet az intézetnek mintegy kölcsön adott, de kamatok nélkül. Ezen túl Zágon Jó­zsef 300 ezer schillinget adott az intézet rendbetéte­lére^ A háznak lakója Mindszenty József 1971. október 23-tól. A Pázmáneum már 1968-ban az itthoni tit­kosszolgálat figyelmébe került.49 Az épületet már 1967-ben kezdték felmérni és megállapították, hogy ott a Bahnhofmissiós Nővérek laknak és a papi emigráció találkozó helye. Ez sérti a „magyar egyháznak” a dis- ponálási jogát és akciót kell indítani az intézet jogi helyzetéről és visszaszerzésének lehetőségéről. Ezért objektum dossziét 1968. június 18-án nyitnak, a fedő­szerv: Ostrom-Vár lesz. Ez természetesen kiteljed az összes levelezésre. Még a bíboros beköltözése előtt pontosan felmérték a ház külső megközelítését, a bel­sejét, minden szintjéről alaprajzot készítettek és a bú­torok helyét is bejelölték, továbbá a kataszteri birto­kívet is megszerezték.50 Megfigyelték, hogy kik laknak a házban, mikor távoznak onnan és milyen a szom­szédos amerikai követség védelme. Sőt megállapítot­ták azt is, hogy egyedül Kovács Irén van abban a hely­zetben, hogy Hyacint szobájában elhelyezzen egy „3/c labdát” vagyis lehallgató készüléket.51 Ez az érdeklődés még inkább fokozódott Mindszenty József beköltözé­sével. Figyelték az utcán posztoló követségi rendőrö­ket és megállapították, hogy mióta a bíboros a házban lakik, azóta a formaruhásokon kívül civil rendőrök is szolgálatot teljesítenek a környéken. Pontosan tud­ták, hogy az I. emeleten 1973-ban a földszinten konyha, étkező, portás, nővérszoba található, vala­mint a Bahnhofmissio nővérek szobái, akik a teljes I. emeletet is lakták, kivéve az ebédlőt.52 AII. emeleten lakott a bíboros és titkára Vecsey József. AIII. emel­ten Gianone Egon rektor, a kápolna is itt helyezkedett el, a többi a Bahnhofmissio nővéreké. AIV. emeleten Polgár Vilmos és Tóth József lakott. Az intézmény ká­polnájában Mindszenty József gyermekeket keresz­telt és egy alkalommal 1973-ban esküvőt is tartott.53 A bíboros 1975. május 6-án hunyt el az irgalmasrendiek kórházában. Eredetileg ugyan Bécsben szándékozott sírjának a helyét megjelölni, az utolsó napon mégis Mariazellt választotta, és onnan történt hazahozatala 1993. május 3-án, hogy az esztergomi bazilika al­templomában nyerjen nyugalmat.54 A kápolna restaurálását 1979-ben kezdték el. A fal­festményeket kenyérrel tisztították meg, és ahol szük­séges volt, kifestették. Egyúttal a II. Vatikáni Zsinat el­várásainak megfelelően új, liturgikus teret alakítot­tak ki. A tabernákulumot az addigi oldaloszlopokra he­lyezték, a szószéket áthelyezték, és az oltárt a fal mel­lől előrehozták. így, 1980. június 13-án, Jézus Szíve 246

Next

/
Oldalképek
Tartalom