Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)
19-20. századi művészet
Omnis creatura significans vános képtár, s ez nemcsak a művészet iránt érdeklődő közönséget sújtotta, hanem a művészképzést is. Az egyesület azon óhajtott segíteni, hogy a múzeumépületben minél több festményt lehessen kiállításban bemutatni magyar művészektől, annál is inkább, mert a Pyrker képtárat már nagy számú közönség látogatta, s a fiatal festőművészek is rendszeresen tanulmányozták. A Nemzeti Képcsarnok Egylet alapításának gondolata összekapcsolódott a magyarországi művészképzés létrehozásának eszméjével, s már az igazgató-jelöltek — Barabás Miklós, illetve Markó Károly — neve is szóba került. Az egylet választmánya néhány arisztokrata mellett főként polgárokból, kereskedőkből állt. Az alapszabály megfogalmazásakor csak abban született nehezen egyetértés, ki számít magyar művésznek.8 A felajánlásokból összegyűlt képek főként portrék, életképek és tájképek voltak, történelmi festmény — Peter Krafft két nagy képén kívül — nemigen került a képtárba. Az első üyen a képtárőr Kiss Bálint 1846-ban festett „Pethes János gályarabságra ítélt református pap búcsúja leányától” című kompozíciója volt, amely ugyan inkább volt tekinthető érzelmes zsánemek, mint történelmi eseményábrázolásnak, s csak az 1848-49 utáni időszak nagyszámú történelmi képe mellett, azok szimbolikus tartalmához hasonlóan a közelmúlt eseményeire vonatkoztatva vált igazán hatásossá és közkedveltté. Kiss Bálint mint képtárőr nemcsak elrendezte a képeket, de szükség esetén restaurálta is azokat. 2. kép. Lotz Károly: Hunyadi Mátyás képmása. Olaj, vászon. Pannonhalma, Főapátsági Gyűjtemények Az 1848-as év a magyar történelem egyik legjelentősebb helyszínévé avatta a Nemzeti Múzeumot, s a forradalom és szabadságharc idején szinte minden fontosabb tömegmegmozdulás itt zajlott. A díszteremben tartotta ülését a nemzetgyűlés felsőháza, s 1849. május 27-én az első emeleti rotundában látta vendégül a pesti polgárság a Buda bevételekor győzedelmeskedő honvédsereget. Kossuth Lajos még pénzügyminisztersége idején a volt kamaraelnöki lakásból 78 festményt adott át a Képtár számára, s Kubinyi Ágoston igazgató a Képtár rendes működtetésére, valamint gyűjteménygyarapítás céljára 1000 forintot kért. Az osztrák bevonulás után csak a festményeket sikerült, ha nehezen is, megtartani, a fegyvereket, zászlókat Windischgrátz visszakövetelte. Haynau csapatai 1849. július 19-én szállták meg a múzeumot, s osztrák tervek szerint kórházzá vagy laktanyává lett volna átalakítva az épület, a műtárgyak természetesen Bécsbe kerültek volna. A Képcsarnok Alakító Egyesület közgyűlései egészen 1861-ig szüneteltek, az általa összegyűjtött pénzt megadóztatták. Az 1851. szeptember 8-án újból megnyílt képtári kiállítás ilyen előzmények ismeretében rendkívüli fontosságú esemény volt. Egyrészt ekkor látogathatta először közönség a forradalom és szabadságharc után a Nemzeti Múzeum állandó kiállítását, másrészt jóval nagyobb mennyiségű festmény volt látható, mint a korábbi tárlaton. Mátrai Gábor megnyitó beszéde kiemelte a műpártolók tevékenységének fontosságát, s hangsúlyozta, hogy Európa-szerte egyre több lett az olyan festészeti gyűjtemény, amely kizárólag a nemzeti festészet műveit gyűjtötte és mutatta be. Ez szolgált követendő például a Képcsarnok Egylet létrehozatalához. A Mátrai-beszéd összefoglalása volt a korszak műgyűjtésre, múzeumügyre vonatkozó nézeteinek — persze nem csak ezeknek. Fontosnak tartotta azoknak a külföldi emlékeknek a számbavételét, amelyek a magyar történelemmel, a magyar múlttal kapcsolatosak. Mellettük hasonlóképpen jelentősnek tartották a magyar művészek külföldi gyűjteményekben található munkáit. A folytatás nem egészen a tervezett volt, bár az ötvenes évek elején a fennmaradáshoz szükséges gesztusnak számított: 1852-ben a gyűjtés célja I. Ferenc József és Albrecht főherceg portréinak megvétele volt, s Barabás Miklós két nagyméretű festményét meg is vette a Képcsarnok Egylet. Ez az uralkodói körút miatt volt fontos, amelynek alkalmával I. Ferenc József a Nemzeti Múzeumot is meglátogatta. 1860-tól pedig egy — részben — művészekből álló bizottság véleményezett minden vásárlást. (Barabás Miklós, Kiss Bálint és Ligeti Antal volt a három művész a kilenctagú bizottmányban). 1862-ben vették meg a nem sokkal korábban elhunyt Markó Károly hagyatékának nyolc „csinos tájképét.” 1852-ben az újraéledő Pesti Műegylet kiállítását a Nemzeti Múzeum előcsarnokában és folyosóin rendezte, s ez még inkább ismertté tette mind az odaa238
