Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)
Barokk művészet
Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára Falda rézmetszetei) tanulmányozhattak.^ A homlokzattípus korai — talán legkorábbi — feldolgozásai a Palais Dietrichstein-Lobkowitz és Enrico Zuccalli valamint Domenico Martinelli Palais Kaunitz-Liechtens- teinjeJS Ezek után az idősebb Fischer von Erlach alkalmazta előszeretettel az új homlokzatformát, pl. Sa- voyai Jenő bécsi városi palotáján, és a bécsi Batt- hyány-Schönborn palotán. Végső soron e típus késői alkotása Hefele szombathelyi püspöki palotája. Az építész közvetlenül is fordulhatott Bemini művéhez mintáért, de valószínűbb, hogy a Bécsben elterjedt változatok alapján dolgozott. A palota homlokzattagolásának rendszere (talapzatszerű földszint — piano nobile — mezzanin-szint) a Palazzo Chigi nyomán nemcsak az osztrák építészetben, hanem a magyarban is igen elterjedt (pl. Gödöllő, Grasalkovich-kastély, Buda, királyi palota, Nagyvárad, püspöki palota) és a megbízó is igényelhette. A homlokzat többi sajátossága külön-külön ugyan nem ismeretlen a kor építészetében, de együttesen egyetlen művön nem fordul elő úgy, hogy azt Hefele mintájának tekinthetnénk. A kö- zéprizalit kiemelése, a sarokrizalitok elhagyása, az egyenletes tagolás pilaszterek által, a tengelyek teljes kitöltése („horror vacui”), a motívumok lapossága, az egyenes vonalak uralma — ezek azok a fő jellegzetességek, amelyek a szombathelyi püspöki palota építészeti helyét kijelölik. A tagozatok lapossága, a falfelületek síkszerűsége, a finom, felületi eszközökkel történő differenciálás a homlokzat egyes részei között az ifjabbik Fischer von Erlach stílusát jellemzi. Sőt, a 20-as évek bécsi építészetében másoknál is megfigyelhetjük ezeket az alakítási elveket olyan mértékben, hogy egyesek a századvég klasszicizálásában e korszak „reneszánszát” látják. A középrizalit mindhárom tengelyét összefogó erkély a barokkban is előfordul, de a klasszicizáló architektúra egyik kedvelt elemévé válik. A XVIII. századi francia traktátusok mindig kiemelik fontosságát. A német építészetben rendszerint ott tűnik fel, ahol közvetlen francia hatás mutatható ki. Egyik legszebb példája a würzburgi rezidencián látható, ahol francia építészek tervei, ötletei, módosító elképzelései is megvalósultak. A szombathelyi és a pozsonyi paloták földszintjén a homlokzat jellegzetes motívumait Blondel, Cours d’Ar- chitecture-jében szereplő ún. hiányos oszloprenddel hozhatjuk összefüggésbe. Ennek lényegét az elnevezés is elárulja: az oszloprend csak hiányosan szerepel, de az egész, a teljesség látszatát kelti. Hefele két művén a pilaszterek fejezet nélküli pillérekké redukálódtak, jelzésszernek, de feladatukat, a homlokzat vonalas-hálós rendszerének kirajzolását maradéktalanul betöltik. A barokk tömegalakítás leghatásosabb eleme, az épület centruma, a homlokzati rizalit, a XVIII. század utolsó két évtizedében elvesztette jelentőségét. A plasztikusan, erőteljesen kiemelkedő, előreugró középrizalit teljesen idegen az új felfogástól és Hefele palotáin sem jelenik meg. Míg a sarokrizalitok eltűnnek a homlokzatról a középrizalit megmarad, de dinamikája csökken: egyre kisebb mértékben lép a falsík elé, lapos, szinte csak a felülettagolás emeli ki környezetéből. E fejlődést a francia palota- és kastélyépítészet készítette elő: ott a lapos rizalit — háromszögű timpanonnal vagy vízszintes párkányzattal lezárva — a XVIII. század óta általánossá vált. Az építészetelmélet, J. F. Blondellel az élen, ezt a megoldást népszerűsítette. Jellegzetesen klasszicizáló formát mutatnak a magas posztamensek az erkélyt tartó oszlopok alatt. A palota megjelenését meghatározza még, hogy a barokkban általános manzárdtető, mely eredetileg a középrész felett a szuverénnek kijáró felségjelvényt szimbolizáltak, elmarad, s helyette a főpárkánnyal párhuzamos gerincű nyeregtető váltja fel. A mindössze kilenc évvel korábban épült nagyváradi püspöki palotáról még a manzardtető nem hiányozhatott. A homlokzaton Hefele alig használt omamenst. Legfontosabb díszítőelemei a feszton és a tábla. A füzér eredete a korai barokk korszakra nyúlik vissza, de csak a XVIII. század közepétől válik általánossá. Míg a korai, főleg itáliai példákon dús levelű, plasztikus formákkal találkozunk, a Louis XVI-stílus idején stilizáltabb, vékonyabb füzéreket alkalmaznak (Versailles, Kis Trianon). Hefele fesztonjai kanyargós vonalaik ellenére sem emlékeztetnek rokokó előzményeikre, mert a stilizáltság és a lineáris jelleg a klasszicizmus szellemét árasztja. A püspöki palota alaprajza a magyar barokk építészetben meghonosodott formát mutatja: egy traktus mélységű s a lakótraktus előtt az udvari oldalon folyosó fut végig (4. kép). A bejárat mögött keskeny, boltozott kocsiáthajtó indul. Innen balra fordulva a lépcsőházba, jobbra egy előtérbe jutunk. Utóbbiból nyílik a Sala terrena, amelyben Szily püspök a savariai leletekből az ország első régészeti múzeumát rendezte *— i - i4. 4. kép. Hefele alaprajz-terve a szombathelyi püspöki palotához (rajz, Károlyi AntaTSzentléleky Tihamér, Szombathely, Budapest, c. könyve alapján) 227
