Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)

Barokk művészet

Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára Falda rézmetszetei) tanulmányozhattak.^ A homlok­zattípus korai — talán legkorábbi — feldolgozásai a Pa­lais Dietrichstein-Lobkowitz és Enrico Zuccalli vala­mint Domenico Martinelli Palais Kaunitz-Liechtens- teinjeJS Ezek után az idősebb Fischer von Erlach al­kalmazta előszeretettel az új homlokzatformát, pl. Sa- voyai Jenő bécsi városi palotáján, és a bécsi Batt- hyány-Schönborn palotán. Végső soron e típus késői alkotása Hefele szombathelyi püspöki palotája. Az épí­tész közvetlenül is fordulhatott Bemini művéhez min­táért, de valószínűbb, hogy a Bécsben elterjedt válto­zatok alapján dolgozott. A palota homlokzattagolásá­nak rendszere (talapzatszerű földszint — piano no­bile — mezzanin-szint) a Palazzo Chigi nyomán nem­csak az osztrák építészetben, hanem a magyarban is igen elterjedt (pl. Gödöllő, Grasalkovich-kastély, Buda, királyi palota, Nagyvárad, püspöki palota) és a meg­bízó is igényelhette. A homlokzat többi sajátossága külön-külön ugyan nem ismeretlen a kor építészeté­ben, de együttesen egyetlen művön nem fordul elő úgy, hogy azt Hefele mintájának tekinthetnénk. A kö- zéprizalit kiemelése, a sarokrizalitok elhagyása, az egyenletes tagolás pilaszterek által, a tengelyek teljes kitöltése („horror vacui”), a motívumok lapossága, az egyenes vonalak uralma — ezek azok a fő jellegzetes­ségek, amelyek a szombathelyi püspöki palota építé­szeti helyét kijelölik. A tagozatok lapossága, a falfelületek síkszerűsége, a finom, felületi eszközökkel történő differenciálás a homlokzat egyes részei között az ifjabbik Fischer von Erlach stílusát jellemzi. Sőt, a 20-as évek bécsi építé­szetében másoknál is megfigyelhetjük ezeket az alakí­tási elveket olyan mértékben, hogy egyesek a század­vég klasszicizálásában e korszak „reneszánszát” látják. A középrizalit mindhárom tengelyét összefogó erkély a barokkban is előfordul, de a klasszicizáló architek­túra egyik kedvelt elemévé válik. A XVIII. századi francia traktátusok mindig kiemelik fontosságát. A német építészetben rendszerint ott tűnik fel, ahol köz­vetlen francia hatás mutatható ki. Egyik legszebb pél­dája a würzburgi rezidencián látható, ahol francia épí­tészek tervei, ötletei, módosító elképzelései is megva­lósultak. A szombathelyi és a pozsonyi paloták földszintjén a homlokzat jellegzetes motívumait Blondel, Cours d’Ar- chitecture-jében szereplő ún. hiányos oszloprenddel hozhatjuk összefüggésbe. Ennek lényegét az elnevezés is elárulja: az oszloprend csak hiányosan szerepel, de az egész, a teljesség látszatát kelti. Hefele két művén a pilaszterek fejezet nélküli pillérekké redukálódtak, jel­zésszernek, de feladatukat, a homlokzat vonalas-hálós rendszerének kirajzolását maradéktalanul betöltik. A barokk tömegalakítás leghatásosabb eleme, az épület centruma, a homlokzati rizalit, a XVIII. század utolsó két évtizedében elvesztette jelentőségét. A plasztikusan, erőteljesen kiemelkedő, előreugró kö­zéprizalit teljesen idegen az új felfogástól és Hefele pa­lotáin sem jelenik meg. Míg a sarokrizalitok eltűnnek a homlokzatról a középrizalit megmarad, de dinami­kája csökken: egyre kisebb mértékben lép a falsík elé, lapos, szinte csak a felülettagolás emeli ki környeze­téből. E fejlődést a francia palota- és kastélyépítészet készítette elő: ott a lapos rizalit — háromszögű tim­panonnal vagy vízszintes párkányzattal lezárva — a XVIII. század óta általánossá vált. Az építészetelmélet, J. F. Blondellel az élen, ezt a megoldást népszerűsí­tette. Jellegzetesen klasszicizáló formát mutatnak a magas posztamensek az erkélyt tartó oszlopok alatt. A palota megjelenését meghatározza még, hogy a barokkban ál­talános manzárdtető, mely eredetileg a középrész fe­lett a szuverénnek kijáró felségjelvényt szimbolizáltak, elmarad, s helyette a főpárkánnyal párhuzamos ge­rincű nyeregtető váltja fel. A mindössze kilenc évvel korábban épült nagyváradi püspöki palotáról még a manzardtető nem hiányozhatott. A homlokzaton Hefele alig használt omamenst. Leg­fontosabb díszítőelemei a feszton és a tábla. A füzér eredete a korai barokk korszakra nyúlik vissza, de csak a XVIII. század közepétől válik általánossá. Míg a korai, főleg itáliai példákon dús levelű, plasztikus for­mákkal találkozunk, a Louis XVI-stílus idején stilizál­tabb, vékonyabb füzéreket alkalmaznak (Versailles, Kis Trianon). Hefele fesztonjai kanyargós vonalaik el­lenére sem emlékeztetnek rokokó előzményeikre, mert a stilizáltság és a lineáris jelleg a klasszicizmus szelle­mét árasztja. A püspöki palota alaprajza a magyar barokk építé­szetben meghonosodott formát mutatja: egy traktus mélységű s a lakótraktus előtt az udvari oldalon fo­lyosó fut végig (4. kép). A bejárat mögött keskeny, boltozott kocsiáthajtó indul. Innen balra fordulva a lépcsőházba, jobbra egy előtérbe jutunk. Utóbbiból nyílik a Sala terrena, amelyben Szily püspök a savariai leletekből az ország első régészeti múzeumát rendezte *— i - i4. 4. kép. Hefele alaprajz-terve a szombathelyi püspöki pa­lotához (rajz, Károlyi AntaTSzentléleky Tihamér, Szom­bathely, Budapest, c. könyve alapján) 227

Next

/
Oldalképek
Tartalom