Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)
Reneszánsz művészet
Olbert Mariann A teoretikus Vignola. Vignola első traktatusának, a Regola első kiadásának címlapillusztrációiról Ezt a témát azért választottam, mert pár évvel ezelőtt kutatásokat végeztem Sienában és Firenzében Vignola építészetteóriájával kapcsolatban, Prokopp Mária és Hajnóczi Gábor ösztönzésével és támogatásával.1 Jacopo Barozzi, detto „il Vignola” (1507, Vignola- 1573, Róma) mint a késő reneszánsz és korabarokk építészet alakja közismert Magyarországon. Vignola nemcsak mint gyakorló építész — akinek a művei meg is valósultak — hanem, mint teoretikus is jelentős szerepet töltött be. Vignola építészetteóriájáról, traktátusairól magyarul még önálló tanulmány eddig nem jelent meg. Vignola két jelentős traktátust írt, az első még életében jelent meg 1562-ben Rómában: Regola delli cinque ordini di architettura (Az építészet öt oszloprendjének szabályai, továbbiakban: Regola) címmel, a másikat halála után : Le due regole della prospettiva prattica (A gyakorlati perspektíva két szabályáról) címmel adta ki 1583-ban Egnazio Danti, bolognai matematikus és Vignola első életrajzírója. Kétségtelen, hogy a nagyobb hatást az utókorra az első gyakorolta a kettő közül, melyet számos nyelvre lefordítottak. A második kevésbé jelentős, és befejezettlen maradt, így e tanulmányban az elsővel foglalkozom. Vignola hírneve — főleg a XIX-XX. században — azon alapszik, hogy kodifikálta (leírta és megszerkesztette) a különböző oszloprendek típusait: (tosz- kán, dór, ión, korinthoszi és kompozit). Tehát hírneve a Regolával kapcsolódott össze.2 A XVI. századi ábrázolások három forrásból táplálkoztak: az első Vitruvius, aki nem készített rajzokat, de elég pontosan megadta a méreteket, hogy rekonstruálni lehessen az oszloprendeket. A második: a rendelkezésre álló antik példák, melyek egymástól és Vitruvius előírásaitól is eltértek. Végül a harmadik forrás: az építész saját megérzése, ami a két előző forrás kiválasztásában és az új kitalálásában is segített. „Az olasz reneszánsz építészet nem Vitruvius, hanem az antik építészet tanulmányozásával kezdődött, nevezetesen amikor Brunelleschi 1403-tól kezdve a római épületeket felmérte és lerajzolta. Később a latin író és elmélete túlszárnyalta azt a természetes, egészséges látásmódot, ami az antik művekből nőtt ki. ”3 Vitruvius elvei az oszloprendekről nagyon precízek és finomak voltak, de ezeket nehéz megérteni és szinte lehetetlen pontosan kivitelezni. A reneszánsz építészeket ez arra ösztönözte, hogy kidolgozzák az oszloprendek tervezésének korrekt módját. Alberti pl. a legfontosabb művének, a De re aedificatorianak egy egész fejezetét az öt oszloprendnek szentelte (1452). Alberti Vitruvius fölé helyezi magát, az antik romok mérése után saját kritikát alakít ki, valamint szépérzékét hagyja érvényesülni.4 1537-ben Serlio, Vignola honfitársa és közvetlen elődje is kiadott egy tankönyvet az öt oszloprendről.5 Serlio művének IV. könyve nagyon fontos Vignola osz- loprendtanának megítélése szempontjából. A IV. könyv ugyanazt a témát tárgyalja, mint Vignola, csak más módszerrel és lényeges eltérésekkel. Serlio Vitruvius szigorú követőjének tartja magát, de előírásaiban sokkal több .játékteret” enged az építészeknek, mint utódja Vignola, akinek a kánonja sokkal jobban belemegy a részletekbe és kevesebb variációt enged meg. Tehát Serlio IV. könyve döntően befolyásolta, meghatározta Vignola traktátusát.6 Vignola az oszloprendeket, mint az architektúra „örök törvénye”-nek hordozóit tárgyalja. A magyarázatokat dogmaként kezeli. A szabályok betartása nem csak, hogy szükséges, de a jó építészetnek elengedhetetlen feltétele. Vignola korának építészei többször felvetették a kérdést, hogy mi a korrekt módja az oszloprendek tervezésének. Vignola erre válaszképpen elutasítja a vitru- vius-i szabályokat, a legalapvetőbbek kivételével. Ezután pontosan tanulmányozza a példákat, amelyeket a XVI. században csináltak. Vitruvius elveit ezekkel a gondosan kiválasztott példákkal vetette össze, és így dolgozta ki a maga szabályait. Fő célja az volt, hogy olyan moduláris tervrendszert fejlesszen ki, amit mindenfajta oszloprendre tudott alkalmazni. így leegyszerűsítette Vitruviust és a korábbi reneszánsz írókat is, négy alapvető módon: 1. Kijelentette, hogy az építészet ideális arányai mindenféle rendben (nem csak az oszloprendekben) egy és ugyanazok maradnak. Nem tett különbséget a templom és a színháztervezésben, az oszlopok méretében, valamint abban, hogy ezek oszlopok-e vagy csak pilaszterek, és szélesen vagy szorosan sorakoznak-e. Egy és ugyanazon szabályt tartott érvényesnek minden viszonylatban. 2. Egyetlen modult (modulo) tett az összes tervrészlet alapvető szabályává az oszloprendekben. A korábban elteijedt különböző mértékegységek miatt vezette be a modul használatát. 3. Mind az öt oszloprend esetében az oszlopok négyszer olyan magasak, mint a párkány, és háromszor olyan magasak, mint a lábazat. 4. Elfogadott egy olyan áramvonalas expozíciós technikát, amely mindenfajta teijengősséget kiküszöbölt, és írásaiban szigorúan kötötte magát a legfontosabb elemek meghatározásához. Minden egyéb más vonatkozásban a diagrammok voltak a magyarázatok.7 Vignola művére jellemző az anyag metodikailag világos elrendezése, mint pl. a pontos méretmegadások. Ez jelentette az előnyt más művekkel szemben, mert főleg csak a lényeget tartalmazta, a gyakorlatban felhasználható dolgokat, míg Serlio és Palladio művei saját terveket, antik felméréseket, geometriát és perspektívát is magukba foglaltak, s ezért sokkal kényel177
