Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)

Antik és középkori művészet

Tanulmányok Prokopp Mária yo. születésnapjára kori a zöldes alapozás alkalmazása, amelyet vörös, barna és fehér csúcsfények árnyalnak. A vezető mes­ter festette a boltozat számos más alakját, köztük Szent Anna harmadmagával és a Madonna csoportjait, va­lamint az Evangélistákat és a többi prófétát. A meg­maradt töredékek alapján ő volt a vezető mester az ol­dalfalak nagy jeleneteinek kivitelezése során: a Ke- resztrefeszítés, a Koronázás és a Traditio Legis kom­pozícióknál egyaránt, továbbá ő volt a festője a keleti fal felső részén ábrázolt remetének. Ha megnézzük a Keresztrefeszítés jelenetéből kitekintő Centurio kife­jező arcát, vagy a Koronázás jelenetéből megmaradt angyal finoman modellált arcát, akkor valamelyest ké­pet nyerhetünk a festő tehetségéről. A másik vezető mester — a Boromisza által adott né­ven nevezve a „Grafikus festő” — festette a fennma­radó nagyobb alakokat, köztük az alsó sorban lévő apostolokat (2. kép) és a Vir Dolorum alakját, vala­mint a déli falon lévő Keresztelő Szent Jánost.16 Alak­jai kecsesebbek, magasabb és karcsúbb testtel, ará­nyaiban kisebb fejekkel. A Siklósi mester fényesen csillogó drapériáival ellentétben az apostolok köpenyét ugyanazon szín világosabb és sötétebb árnyalatai mo­dellálják. A hajak és szakállak egyenesebbek, vonala­sabbak. Ez a mester a boltozat kifestéséből is kivette a részét, Szent Jeromos — és talán a többi Egyházatya is — az ő munkájának tekinthető. Az ablakkávák meda­lionjai közül néhányat szintén ő festett: a középső ab­lak két szerzetese az apostolokkal egyező jellegzetes­ségeket mutat. A délkeleti fal apostolait állapotuk mi­att nehéz besorolni, de talán azok is ennek a mester­nek a munkái. A két vezető mester közti különbsége­ket a legjobban az azonos figurák összevetésével lehet lemérni: Szent Péter és Pál ugyanis megtalálható a diadalíven és a keleti fal apostolai között is. A Siklósi mesternek volt egy közeli tanítványa is, aki a mester megoldásait másolta, időnként manie- risztikusan eltúlozva azokat. A három keleti ablak 5— 5 felső medalionja — köztük a legfelső, kiemelt ábrá­zolások — tekinthetőek a művének. A mester képeihez hasonlóan ő is gyakran alkalmazta a háromnegyed­profilt, és megfigyelhetünk más hasonlóságokat is: az apró, vörös ajkakat, a folyamatos szemöldök-orr vo­nalakat és az erősen modellált arcokat, de egyszerűbb kivitelben és sivár arckifejezésekkel párosítva, gyakran már-már karikatúraszerű eredménnyel. A restaurá­torok ennek megfelelően a „Naiv festő” szükségnévvel azonosították ezt a festőt. Az ablakmedalionok mellett a keleti fal felső sávjának három apostolát is ő festette, bár ezek kopottsága megnehezíti besorolásukat. Az alsóbb apostolokkal összevetve azonban a kontraszt jól látható: a Grafikus festő kecses és finom figurái élnek a rendelkezésükre álló terekben, míg a felső apostolok nagyobb és nehezebb figurák, akik szűk terekbe szo­rulnak. Még egy segéd bizonyosan festett arcokat is a templomban: az északkeleti ablak alsó négy medali­onja elüt a templom többi freskójától: egyszerű, vo­nalas stílusa miatt a „Holdarc festő” nevet kapta. Ta­lán ő volt a dekorációs festés felelőse is, hiszen bizo­nyosan több segéd is kellett a boltozati bordák, az ab­lakok dekorációja és a különböző keretek, valamint a lábazati zóna kifestéséhez. A restaurálás során tett megfigyelések lehetővé tet­ték a készítés-technika pontos megfigyelését is. A fal­képek valódi freskótechnikával készültek, a napi var­ratok (giomata) jól megfigyelhetőek, valamint az elő­készítő eljárások is (a vonalzóval és körzővel készített bekarcolások, a kicsapott vonalak, stb.). Bizonyos je­lek — pl. a finom előkészítő vonalak a próféták és evangélisták alakján — kartonok használatára utal­nak az előrajz elkészítése során. A sinopia elkészítése után (a sinopia néhány helyen ma is megfigyelhető), először a háttereket festették meg, majd a figurák tes­tét. Utoljára maradt az arcok megfestése, amelyeket rendszerint külön varratokon kaptak helyet. A dicsfé­nyek domborúan kiképzettek, felületüket benyomott minták díszítik. Néhány apró befejező fázis — kisebb díszek, attribútumok — készültek csupán secco-tech- nikával. Minden jel arra utal, hogy az itáliai freskó­technika minden csínját-bínját ismerő műhely mű­ködött Siklóson. A legjobb siklósi alakokat határozott kifejezés jel­lemzi, és megfigyelhető rajtuk egy jellegzetes jellem­vonás: néhány figura szája kissé nyitva van, amely az alakok életteliségét hangsúlyozza. Ez a jellegzetesség a korszak legjobb alkotásainak társaivá teszi őket: Ko­lozsvári Tamás garamszentbenedeki oltárán, a budai szoborlelet lovagjain és a váradi Szent László hermán egyaránt megfigyelhetjük ezt a motívumot.1/ Ugyan­akkor ezekkel az udvari, az internacionális gótikához kötődő alkotásokkal szemben a siklósi freskók mind technikájukat, mind stílusukat tekintve az itáliai tre­cento festészetéhez kötődnek, különösen Észak-Itáli- ához. Az alábbiakban ennek a stílusnak az eredetét kí­séreljük meg közelebbről behatárolni. Ezekhez a vizsgálatokhoz elsősorban a nagy jelene­tek kompozíciójának és részleteinek az elemzése lenne szükséges. Sajnos ezek olyannyira töredékesen ma­radtak fenn, hogy a kompozíciókat csak fő vonásaik­ban tanulmányozhatjuk. Az északi fal Keresztrefeszí- tés-képe egy sokalakos Keresztrefeszítés volt, abból a típusból, amely Itáliaiban Duccio (Siena, Maestá) és Giotto (Padova, Aréna-kápolna) kora óta elterjedt volt.18 Ennek a típusnak a leggazdagabb változatai Pa- dovában készültek, a 14. század második felében, köz­tük Altichiero képe a Santo-hoz épített Capella di S. Felice freskóciklusában (1379) és a Szent György ora­tóriumban, valamint Giusto de’ Menabuoi freskója a padovai székesegyház keresztelőkápolnájában (1375 k.)J9 Siklós persze léptékében és a figurák számában is messze elmaradt ezektől a példáktól, de a több sávba rendezett figurákból álló kompozíció alapelve azonos. A 14. század végén egyébként ez a képtípus Közép- Európában is széles körben elterjedt volt. A Mária koronázása képről sem tudunk sokkal töb­bet mondani. A gazdag építészeti háttérrel kialakított, de alapvetően hagyományos képtípus szintén Észak- Itáliában volt elterjedt a 14. század második felében, 131

Next

/
Oldalképek
Tartalom