Tüskés Anna (szerk.): Omnis creatura significans - Tanulmányok Prokopp Mária 70. születésnapjára (2009)
Antik és középkori művészet
Omnis creatura significans kapott a fal — ennek nagyobb része megmaradt a későbbi festés alatt, így sikerült hitelesen restaurálni. A szentélypoligon délkeleti falsíkjában még 1993-ban a falkutató tárta fel a később lefaragott vimpergás és vakmérműves falfülke részleteit — a restaurátorok feltárták az átfestés alatt az eredeti festett díszítést is: geometrikus fűrészfogas sötétszürke-fehér keretben vörös festés szürke alapon, s alatta okkersárga-barna festett függöny. Feltehetőleg nem fülkealakú paszto- fóriumról van szó, a nyílás oldalán nyoma sincs zár- szerkezetnek, habár ez lehetett a lefaragott keretrészen is. Miután ekkora felületen került elő az eredeti 14. századi kifestés — elsősorban olyan helyeken, ahol a 19., ill. 20. században csak egyszínű meszes átfestés készült, az addig elképzelt helyreállítási irányt, amely teljességében respektálni készült az 1904-as Sztehlo- féle átépítést és díszítést, kivételesen megváltoztatták annak érdekében, hogy érvényesülhessen az egyedülálló autentikus középkori épület. A kápolna külsejéről úgyis szükséges lett eltávolítani a káros hatású cementvakolatot, tehát az 1904-es helyreállítás eredménye mindenképpen beavatkozásra kényszerült. A kápolnabelső kutatása után a restaurátorok vérmes reménnyel várták a külső állványok felállítását: nyilván az ennyire díszes belsővel készült kápolna kívülről is tart meglepetést. Sajnos, a meglepetés csak annyi lett, hogy megtudjuk: a falakon 1904-ben szorgalmas munkát végeztek, s az egész homlokzatot tökéletesen letisztították — középkori kifestés nyomát csak a délnyugati támpillér egy apró részén lehet látni. Itt is csak egy falkép része mutatkozik — némi figurális motívum sejthető, de nem több. Semmit sem sikerült megtudni a támpillérek vélt festett tagolásáról, az ablaknyílásokat kereteid paszpartukról, az esetleges külső falfestményekről vagy festett építészeti tagolásról. A Sztehlo-féle helyreállítás úgy mutatta be a kápolna külsejét, hogy a különféle sötétszürke andezit- kváderekből épült támpilléreket, lábazatot, párkányt, ablakkeretet alaposan letisztíttatta, a hozzá illeszkedő új (cement)vakolatot viszont vastag rétegben vitték fel, ezért a kő felülete mélyebbre jutott, mint a körülötte „feldagadó” vakolat. így a középkorban nem létezhetett — a sima mészvakolatot nyilván eredetileg teljesen rásimították és idomították a kőfelület síkjához, az egész homlokzatot nagy valószínűséggel átfestették és az építészeti elemeket színesen hangsúlyozták. Egészen biztosra vehetjük, hogy a Szent Mihály-kápolna gazdag belseje mellett a homlokzat is hasonló díszítést kapott, s csak sajnálhatjuk, hogy semmi sem maradt belőle. Ezért a kápolna mai külseje egy „félkész” állapotot mutat be: a sima mészvakolat, követve a falak hajlatát, igyekszik észrevétlenül simulni a kváderkövek felületéhez, átmenet és hangsúly nélkül idomul a kőfelület síkjához, csak éppen világos színe árulja el a határt. Erre az állapotra kerülne a középkori díszítő festés, amely eltakarná a kváderkövek vakolatmelletti hullámzó vonalát és geometrikus keretekkel, mintákkal tagolná a kápolnát, a sima felületet pedig nyilván képek díszítenék, ha meg lehetne találni az autentikus kifestés nyomát. Az andezitből faragott nyugati kapuzat lábazati részén és a keleti falrész lábazati profiljában látható több vájat és fúrás nyoma: ezeket nem javították ki a restaurátorok, mivel itt nyilván ún. mágikus vájt-fúrt lyukakról van szó, amelyek az épület gazdag múltjának egy apró részletét képezik. A Szent Mihály-kápolna helyreállítását és restaurálását 2006-ban fejezték be, többszörös állami támogatás segítségével és Kassa város önkormányzatának a tulajdonossal — a Szent Erzsébet plébániával való együttműködésének köszönhetően. Ekkor került csak sor a kápolna körüli terep rendezésére: ezt 2007-ben végezte a város, előzőleg kimerítő régészeti feltárást biztosítva a Szent Erzsébet Dóm déli homlokzata és a kápolna közti egész területen — itt az egykori temető sírjai, kőfalkerítése és korábbi kavicsburkolatok kerültek elő. Eközben feltárták az 1904-ben elbontott oldalhajó és déli sekrestye alapjait — ezek elhelyezése bemutatásra került az új tereprendezéskor. Mindent megtudtunk a kápolnáról, amit lehetett: hogy nézhetett ki, milyen színeket használtak a 14. században, hogyan faragták és festették a követ, stb. Mindamellett a legújabb ismeretek alapján máig hiányolunk egy kimerítő művészettörténeti — ikonográfiái — elemzést, amely talán megtalálná a válaszokat az eddig tolakodó kérdésekre. Pl. miért ilyen, e térségben szokatlan formájúra építették ezt az eredetileg temetőkápolnaként használt épületet — a legtöbb hasonló korból származó és rokon alakú és szerkezetű kápolna Franciaország nyugati peremén látható, ami igazán távoli analógiának tűnik. (Több különféle elméletet idézett elő a kápolna külseje is — annyira egyedülálló és magasztos, mintha egy távoli nagyváros teijedelmes székesegyházából egy óriás idenyomott volna építőkockaként egy apszist vagy kápolnarészletet.) Igaz-e a műemléki kutatás egyik feltevése, amely szerint any- nyira áthidalhatatlann az ellentét a teljesen díszmentes „altemplom” és a túldíszes földfeletti rész közt, hogy ezt feltehetőleg két külön fázisban két különálló csoport alkotta (a kutató szerint a kéttraktusos földalatti rész akármelyik középkori kassai polgárház pincéje is lehetne, ellentétben a gazdagon faragott és festett felső kápolnával). Véletlen-e a kápolna nyugati homlokzatán látható szabálytalanság: a torony melletti negyedív mellvédjében három — három négykaréjos mérmű van, ezek bélletükkel a görögkeresztre emlékeztetnek, kivéve az északi oldal jobboldali mérművét, amely mintha 45 fokkal elfordult volna — ezt a szabálytalanságot minden korábbi fényképen is láthatjuk, s mivel nem véletlenül fordult tengelye körül a nehéz kő, érdekes lenne tudni, miért lett ilyen. Az aszimmetriát a kápolna hajójában is megleljük: ha megfigyeljük a karzat mellvédjét, mindkét fele egészen különböző vakmérművel van díszítve — lehet ez is véletlen? így sikerült? A figurális konzolok ikonográfiái jelentésével sem foglalkozott eddig senki, a karzat alatti három zárókő is érdekes: az egyiken négy fleur-de-lis, 104
