Mucsi András: Kolozsvári Tamás kálvária oltára (1978)

szerszínek, az egyes alakok gótikus törékenysége, az udvari művészet világias kifinomultsága, valamint az egész előadás szelíd és naiv érzel- messége: mindez megtalálható a francia, az osztrák és főleg a szomszédos csehországi gótikus festészetben is.

A garamszentbenedeki Kálvária-oltár alkotója, Kolozsvári Tamás a korábban lágy stílusnak is nevezett nemzetközi stílusirányzat, az 1400-as évek elején virágkorát élő internacionális gótika festői ágának legnagyobb magyarországi képviselője.

Tamás mester Kálváriája az itáliai trecento jegyében fogant, áhítatot keltő vallásos kompozíció, a passióval, Krisztus szenvedésével kapcsolatos középkori meditációk szemléltető eszköze. Célja a hivő lélekben mély rezonanciát, részvétet kelteni az isteni Megváltó szenvedése iránt. A kép főalakjának a kereszten függő Krisztus vonásainak bensőséges, érzelemteli megfestése, a főalakot körülvevő mellékfiguráknak együttérzést kifejező ábrázolása a bemutatott jelenet tragédiáját az egész emberiség közös gyászaként állítja elénk.

Az európai középkori festészet kezdetén a Kálvária-ábrázolás a keresztény egyházművészet legszuggesztívebb szimbóluma, az isteni Megváltás jelképe, sűrített ábrázolása, az emberré vált Fiúisten szörnyű kínhalála az emberiség bűneiért. A korai Kálvária-képek halott Krisztusai kifejezőek, de egyben félelmetesek, félelemkeltők voltak. A gótikus művészet emberibbé tette, közelebb hozta a Kálváriaképek szenvedő Krisztusát. Kolozsvári Tamás a középkori himnuszköltészet mestereihez hasonlóan szól az emberi fájdalomról, a gyermekét gyászoló Szűzanyáról, a mesterét sirató tanítványról, a vak Longinusról és a megtérő római századosról. Kálvária-képe a tragikus szomorúság lírai dallamokból szőtt szimfóniája.

Rombuszmintás sima aranyháttér előtt, a két lator megszokott alakja nélkül, magányosan magasodik Krisztus keresztje a szabályosan két részre oszló tömeg fölé. Baloldalt, a páncélos katonák közül az ősz Longinus alakja emelkedik ki. Lándzsáját a már halott Krisztus oldalába döfi, bal kezével saját szemére mutat. A legenda szerint a Megváltó kifröccsenő vérének egy csepp je meggyógyította a vak Longinus szemét, aki a csoda hatására megtért, és később keresztény vértanúként fejezte be életét. A Krisztusnak ecetes szivacsot nyújtó és a zsidóságot képviselő Stephatonnal szemben a lándzsadöfést adó Longinus a megtérő pogányságot jelképezi. A föld megmozdul, és a kereszt tövében láthatóvá lesz az első emberpár sírja: Ádám koponyája és az Évát jelképező oldalborda. A csontokra ki-