Kaposi Endre (szerk.): Mucsi András emlékkönyv (2004)

MUCSI ANDRÁS AZ ESZTERGOMI KORTÁRSAKRÓL - Prunkl János kiállítása a Zodiakus-klubban

lításra, nem műértő közönségnek szánta képeit. Emlé­keit, a világhoz kapcsolódó élményeit képek formájában önmagának rögzítette. Számára a festés nem hivatás, vagy anyagi kérdés volt, hanem szellemi szükséglet, lelki kényszer. Ennek megfelelően minden megnyilatkozása csak őszinte lehetett. A műalkotás értéke pedig elsősor­ban igazmondásában rejlik, csak másodlagos velejárója lehet a technikai tökéletesség, a művészi szépség, az esz­tétikai kritériumok. Festményeinek témája lényegében mindig ugyanaz, az otthon és a változó környezet emlékképei, a szerelem és a halál élményei, maga az emberi élet. A tartózkodóan szerény, csendes ember festményein merész, élénk színekkel, erőteljes, dekoratívan rajzolt körvonalakkal mondja el környezetéről és az emberekről szerzett különös élményeit. Mint nagy elődeinél, Van Goghnéi és a norvég Munchnél, a lendületes vonalú, ka­nyargó tájak, deformált házak a festő felfokozott érzelmi állapotának kifejezői. De nemcsak különös képi világá­ban, hanem emberi alapállásában, világhoz való viszo­nyában is Van Gogh és Munch kései rokonát fedezhetjük fel benne. Minden utánzó, epigon-hajlam nélkül, a kortársak és a nagy elődök eredményeit felhasználva, új formanyel­vet alkot, egyéni kifejezésmódot teremt. Alapélményei a félelem és a szorongás. Kisgyermek­ként élte át Dorogon a második világháború borzalmait. Riasztó véres képek, kivégzések, menekülő gyerek, ro­mok, hullákkal és döglött lovakkal borított mezők ma­radtak emlékezetében. Bizonyára ezek a nyomasztó em­lékképek befolyásolták művének hangulatát (Siratok), így a 60-as évek elején, Dorogon készült képeit is. Újabb festményein mesélőkedve kifogyhatatlan és annyira győző, hogy az ember szívesen hisz ezeknek a derűsebb, játékosabb képek megragadó mesevilágában. Az elő­adásmód, a színekre épülő kompozíció hol végtelen egy­szerű és közvetlen (Téli várkisasszony), hol részletezően gazdag, mint a „Társaság a kertben” című képén. Ábrá­zolása síkszerű és rendkívül dekoratív, erősen hangsú­lyozott körvonalakkal. A vastagon felrakott festék meg­formálásával és alakításával szinte plasztikus felületet teremt, és érdekes textúrával fokozza képeinek dekora­tív határait. Irigylésre méltó művészi erénye, hogy nap­jaink stílusirányzatainak változó divatjától függetlenül tud alkotni. 78

Next

/
Oldalképek
Tartalom