Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)
Cséfalvay Pál: Ipolyi Arnold, a műgyűjtő
elkészítve megírja és kiadja.”2 Sajnos, hogy erre sem akkor, sem később nem került sor. Csupán azokról a képekről van a származás szempontjából biztos katalógusunk, melyeket Ipolyi 1872. március 12-én, besztercebányai püspökké való szentelése előtti hónapban nemzetének felajánlott, és az Országos Képtárba került. Hogy a válogatás kellő körültekintéssel és szakértelemmel történjék, Ipolyi felkérte Pulszky Ferencet, a Nemzeti Múzeum igazgatóját, Kratzmann Gusztávot, az Országos Képtár, Ligeti Antalt, a Nemzeti Múzeum őrét, Ráth Györgyöt és Henszlmann Imrét, az Országos Műtanács tagjait a válogatásra. Válogatásuk eredményeképp 60 legértékesebb és legépebb kora reneszánsz itáliai és 1—2 német táblakép került a nemzet tulajdonába. Későbbi időpontban még két képet adott: Michael Pannonius: Ceres-ét, és Kovács Mihály által festett Tárkányi Béla arcképet.3 A nemzet gazdagítása iránti lelkesedését palástolja, amikor azt írja a kultuszminiszterhez, hogy azért adja oda a képeket, hogy megkímélje azokat az utaztatás veszedelmeitől. E képek katalógusát megtalálhatjuk az 1901-ben második kiadásban megjelent Országos Képtár leíró lajstromában. Hangsúlyoznunk kell, hogy Ipolyi ellenszolgáltatás nélkül adta a képeket, ugyanúgy, ahogy korábban Pyrker érsek is 160 művet adott oda a nemzetnek. Tudjuk, hogy ekkor veszik meg súlyos összegekért az Esterházy képtárt. Az átadott képekhez még Ipolyi adott részletes felvilágosítást a származást illetően, melyet Kratzmann és Pulszky Ferenc írásba foglalt. A visszamaradt képekről, de a gyűjtemény többi darabjáról sem készült el soha e „catalogue raisonné”. Ha volt Ipolyinak vásárlási naplója, az Nagyváradon maradt, s így egyelőre kutathatatlan. Besztercebányai püspök korában Ipolyi szegényebb, mint egri kanonok korában, kevesebb pénzt áldozhatott műtárgyakra. De hogy a kisebb mérvű vásárlást nem hagyja abba, láttuk Czobor leveléből. Ekkor írja meg műfajában az első hazai Schematismus historicust, vagyis olyan egyházmegyei címtárat, amelyben a templomok művészi értékelésben részesülnek. Megírja az első művelődéstörténeti munkát Besztercebánya városáról. Ekkor renováltatja a híres Borbála kápolnát, a korponai és túrócszentmártoni templomot. Műgyűjteményét püspöki nyári rezidenciájában, Barsszentkereszten helyezi el. Ez zarándokhellyé változik nem csupán művészek, hanem a műgyűjtők számára is. Jellemző, hogy amikor 1885-ben Schnütgen meglátogatja, ámulva mondja: ilyen gyűjteményt ma már szinte lehetetlen összeszedni, amit Ipolyinak sikerült. A Museum Christianum eszméje lebegett szeme előtt, melyben minden fontos műfaj szerepeljen akár eredetiben, akár másolatban. A besztercebányai idő alatt ha visszafogottabban is, de gyarapodott a gyűjtemény. Erre az időszakra esik két országos kiállítás, melynek előkészítésében Ipolyi is részt vállalt, s melyekre elküldi gyűjteményének legszebb darabjait: az 1876-os, a magyarországi árvízkárosultak javára Budapesten a gróf Károlyi Alajos palotájában rendezett műipari és történelmi emlékkiállításra, és az 1884-ben 96
