Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)
Dávid Katalin: A magyar ikonográfiái kutatás problémái
Miért vetem fel mindezt egy ilyen tisztelgő emlékülés alkalmából, amikor Ipolyi Arnold munkásságának jelentőségére kívánunk rámutatni? Mert mindmáig ő az egyetlen, aki valóban kézikönyvként, valóban alapkutatást végezve, a témán belül a sajátos magyar ikonográfia egy bizonyos részét megoldotta. A Magyar mythologia 1853-ban készült el, Ipolyi munkásságának egyik első eredményeként. A könyvről a mostani centenárium alkalmából kitűnő tanulmány jelent meg,1 mégis szólok róla, mert szempontjaim alapján másképp közelítem meg. Számomra a könyv legfontosabb igazsága, hogy Ipolyi olyan módszert talált a pogány magyar kultúra ikonográfiái összefoglalására, amely továbbfejlesztve lehetőséget ad egy teljes hazai szakrális kézikönyv összeállítására, szerkezetének kialakítására. És példát mutat az anyaggyűjtésnél komplex módszerek alkalmazására, hiszen a művészettörténet mellett összehasonlító nyelvészeti és néprajzi tanulmányokat, az általános mitológiai tanok mellett a hazai kútfők — krónikák, nyelvemlékek stb. — és nem utolsósorban a népi emlékezet felgyűjtését végezte el. A mű célját maga fogalmazza meg és ez máig irányadó minden enciklopédikus-ikonográfiái feldolgozásnál: „Ha tehát népszerűén a munka egészét értelmezhetni és jellemezhetni szabad: az a magyar mythologia összes nyomainak összegyűjtése, vizsgálata és ennek nyomán összefüggő előállítása s jellemzése. Ennyit véltem eleve adhatónak, s jó hiszemmel vagyok, hogy sikerült is adni.. ,”2 Máig kézikönyvünk. Nincs ma itthon olyan speciális, tehát a hazai sajátságokra rátaláló ikonográfiái vizsgálódás, amelyik ne fordulna segítségért ehhez az enciklopédiához, ha másért nem, legalább adatai teljességének ellenőrzéséért. És hogy mennyire élő anyag, magam tapasztaltam a dozmati Madonna ikonográfiájának feldolgozásakor. Ez a Madonna egyik ismert és gyakori típusa a Napbaöltözött Asszonynak: a királynői alak Gyermekét tartja karján, hátul kibomló hosszú haját a napkorong ékesíti. Bálint Sándorral, a szakrális néprajz kiemelkedő tudósával a Vas megyei Göncseg pusztán vettük fel azt a beszélgetést, amely a dozmati Madonna ábrázolásának helyi, népi értelmezését adta meg. Eszerint a Nap azért jár fel-alá az égen, mert a Sátán mint sárkány kergeti. Amikor utoléri, rátelepszik — ez a napfogyatkozás ideje — és az elsötétedő földre döghalált vizel. De a „Nap-úrfi” anyja kimenti gyermekét, hajával megszárítja, s így az újra fénnyel-meleggel árasztja el a földet, felszárítva a döghalál mérgét. Járványok idején ezt a Madonnát végigvitték a környék településein mint bajelhárítót. A XVI. századi szobor valóban eleve rúdra helyezettnek készült. Azért említettem meg ezt a Madonnát, mert a hozzá kapcsolódó és ma is élő mitológiai elem az Ipolyi enciklopédiájában megtalálható, a fent említett elbeszéléssel rokon szöveggel.3 Általában a Mária-ábrázolások hazai alakulásának vizsgálatához igen gazdag adatokat nyújt a Magyar mythologia. Az itthoni Mária-kultusz már a középkorban annyi sajátosságot mutat, amivel vaskos kézikönyvet tölthetnénk 77
