Cséfalvay Pál - Ugrin Emese (szerk.): Ipolyi Arnold emlékkönyv (1986)
Katona Imre: Az Ipolyi-gyűjtemény habán kerámiái
nekünk, hogy ne legyünk a jelenleg is dívó külföldi stílusok szolgai utánzói, a hazánkban régebben előállított iparcikkek motívumait is értékesítenünk kell — vélekedik dr. Schnierer Gyula. A magyaros stílus kialakítása, megteremtése nem könnyű, mert — mint Steindl Imre hangoztatja — „a renaissance, román, goth stylusnak nincsenek magyar árnyalatai. A folytonos harcok, küzdelmek alatt a művészi irány elsatnyult s megállapodott az olasz és francia mesteremberek által... Nekünk tehát nem magyar stílust kell most megteremtenünk, hanem magyar művészetet; a megállapodott állami és politikai viszonyok közben majd kifejlődik a magyar stylus is. A főfeladatunk tehát az, hogy a most divatozó stylusokat meghonosítsuk, s ezeknek lehetőleg nemzeti jelleget adjunk” — folytatja Steindl Imre.6 Nem tudjuk, Ipolyi hol és mikor került a habán kerámiával kapcsolatba, feltételezzük, hogy korán, már stomfai házitanítóskodása idején. Tudjuk, hogy Ipolyi még szeminarista korában házitanítóskodást vállal báró Mednyánszky Alajos családjánál. Mednyánszky Alajos kulturált földesúr, akinek pazarul berendezett kastélya és óriási könyvtára egy életre szóló hatást gyakorol a fiatal papjelöltre. Mednyánszky végigutazta a Nyitra és a Vág völgyét s utazását leírta Malerische Reise auf dem Waagflusse in Ungarn címmel 1825-ben megjelent munkájában. Kevesen tudják, hogy ő volt az első, aki hiteles képet festett a felvidéki anabaptista telepekről s azok életéről. Mednyánszky Alajostól már hallhatott Ipolyi az anabaptistákról, de ha ezek az információk még nem keltették volna fel kellően a figyelmét, stomfai tartózkodásakor már biztosan hallania kellett róluk, erről a szorgalmas, iparűző népről, akik ekkor — ugyan már anabaptistaságukat feladva — bizonyos fokig még a lakosságtól elszigetelődve élték sajátos, mindennapi életüket, foglalkoztak kedvenc mesterségükkel, kerámia- és kocsikészítéssel. Stomfán, Pálffy Lipót Nándor kastélyában vendégeskedve talán személyesen is találkozhatott azokkal az edénykészítőkkel, akik, mint egykor habán elődjeik, műhely közösségbe szerveződve az itteni kerámia alapjait megvetették. A habán kerámia reneszánsz díszei arra mutattak, hogy e kerámiák készítői — bárkik legyenek is személy szerint — a magyar kerámia folytonosságába ízelődnek. E kerámiák gyűjtése, a különböző típusok felbukkanása esetleg a készítők kilétére is választ ad. Ipolyi habán kerámiái között számos típus megtalálható, van köztük olyan is, melynek habán voltát a mai habán kerámiai tudomány joggal megkérdőjelezi, sőt ki is zárja a habán kerámiák közül főleg technikai alapon.7 Ezek ugyanis — szemben a habán edények nagy részével — nem kétszeri, hanem háromszori égetéssel készültek. A kétszeri égetés azt jelenti, hogy az egyszer égetett edényt mázba mártják, majd így, nyers mázra festik a motívumokat ecsettel. A nyers mázon a festés nehéz, mert a festőnek ügyelnie kell arra, hogy színeit a nyers máz el ne szívja. A kiégetés a színek ráfestése után, a mázzal együtt történik. A háromszori égetéses eljárás ettől alapvetően különbö199
